Az egerszegi női és férfi együttes is az élről várja a tavaszi folytatást

2025.01.24. 11:00

A zalai tekecsapatok célja a bajnoki cím

A hétvégén kezdődik a bajnokság tavaszi fele a tekézők Szuperligájában. A téli szünetet a zalaegerszegi női és férfi csapat is a tabella élén töltötte, nem meglepő hát, hogy mindkét gárda célja a bajnoki cím a szezon végére.

Fehér Zoltán a ZTK-FMVas színeiben készül a folytatásra

Fotó: Pezzetta Umberto

A hazai színtéren kiváló őszt produkált a ZTE-ZÁÉV TK női csapata, mely pontveszteség nélkül áll az élen és minden esélye megvan, hogy több év kihagyás után ismét övé legyen a bajnoki cím.

bajnoki cím
László Kata, a ZTE-ZÁÉV játékosa. A szombati rangadó is fontos a bajnoki cím szempontjából
Fotó: Pezzetta Umberto

– Nem tartottunk hosszú szünetet, csak az ünnepek közti időszak volt teljesen szabad a játékosoknak – mondta el Baján János edző. – Január eleje óta jártunk felkészülési tornán, voltak edzőmeccseink, igyekszünk mindent megtenni, hogy jó formában várhassuk a rajtot. A kilenc fős ketretből lassan összeáll a kezdő hatos.

Csak a soron következő feladat fontos

A kedvező pozíció ellenére a csapat háza táján egyelőre nem beszélnek a bajnoki címről, inkább mindig a soron következő feladatra koncentrálnak. A mezőny szűk, csupán nyolc csapat alkotja, ilyen körülmények között pedig egy botlás súlyos következményekkel járhat, hiszen nem nagyon van lehetőség a javításra.

A ZTE-ZÁÉV rangadóval kezdi az évet: szombaton 10 órától a második helyezett Rákoshegyi VSE-t fogadja, melyet jelenleg két ponttal előz meg a tabellán.

Kiből lehetne vezér?

– Az ősszel nagyon egységesek voltunk, jó fákat dobtunk, de véleményem szerint egy igazi vezér hiányzik azért a gárdából – folytatta Baján János. – Sokat jelentene, ha valaki az élre tudna állni, minden mérkőzésen hozná a 600 fa körüli teljesítményt, ez biztosan jótékonyan hatna a többiekre is. Persze az sem baj, ha továbbra is jó csapatteljesítméánnyel hozzuk a meccseket, ha negatív értelemben nem lóg ki senki.

Ugyancsak élen áll a bajnokságban a ZTK-FMVas férfi együttese, bár fő riválisuk, a Szeged ott liheg a nyakukban, pontegyenlőség van köztük.

– Úgy érzem, sikeres felkészülésen vagyunk túl, bár a bizonyítványt erről igazán majd a mérkőzések állítják ki – vélekedett Fehér László edző.

Az együttes ugyancsak rangadóval kezdi az évet, szombat délután, Kaposváron.

A bajnoki cím a klubvezetés elvárása

– Ez mindenképpen kulcsmeccs lesz – hangoztatta Fehér László. – Ha sikerül behúznunk, hazai pályán egyértelműen esélyesek leszünk a másik két nagy ellenfél, a Szeged és a Répcelak ellen. Remélem, a Tisza-partiakat úgy fogadjuk majd Egerszegen, hogy az a találkozó valóban a bajnoki címről dönt. Tisztában vagyunk az elvárásokkal, tudjuk, hogy a klub irányítói egyértelműen a bajnoki címmel lennének csak elégedettek a szezon végén. Tartom annyira jónak a csapatomat, hogy ezt a terhet elviselje.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában