Konferencia-liga

2024.08.30. 10:49

Nagy Zsolt: győzelmet érdemeltünk volna, büszke lehet magára a csapat

Amíg a Paks hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a cseh Mladá Boleslavtól, addig A Puskás Akadémia nagyon közel járt ahhoz, hogy a Fiorentina ellen csodát hajtson végre, és kiejtse az előző két kiírásban döntős olasz csapatot a Konferencialiga utolsó selejtezőkörében. A főtábláról lemaradt tolnai együttes vezetőedzője, Bognár György dicsérte játékosait, a Puskás Akadémia csapatkapitánya Nagy Zsolt szerint győzelmet érdemeltek volna az esélyesebbnek számító olasz ellenfelükkel szemben.

MW

David de Gea, a Fiorentina kapusa (b), Nagy Zsolt, a Puskás játékosa (j) és António Nobre portugál játékvezető (k) a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének 4., utolsó fordulójában játszott Puskás Akadémia – Fiorentina mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2024. augusztus 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Konferencialiga selejtezőjének rájátszásában a cseh Mladá Boleslavtól elszenvedett csütörtöki, 3-0-s hazai vereséggel befejezte idei nemzetközi kupaszereplését a Paksi FC – írta meg a Magyar Nemzet. A második félidő elején kapott két gól döntötte el a csehek elleni párharc visszavágóját, a csehek a végjátékban még egyszer be tudtak találni a tolnaiak kapujába. A Magyar Kupa-győztes csapat edzője Bognár György a kiesés ellenére is dicsérte játékosait.

Tízperces defekt

Bognár György szerint a koncentrációval volt gond a visszavágón, ami megbosszulta önmagát.

Gratulálok az ellenfélnek, végig jól játszott, egységes volt, a második félidő elején kihasználta azt a tízperces defektet, amikor mi kicsit dekoncentráltak voltunk

 – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Bognár György.

Az első játékrészben jobban játszottunk, ha akkor egy kis pluszt még bele tudtunk volna tenni egyénileg, vezethettünk volna. A hibákat, amiket elkövettünk, az ellenfél kihasználta, mi viszont nem tudtuk kihasználni azokat, amiket a Mladá Boleslav követett el. Az első játékrészben jól játszottunk, jól el voltak osztva a területek a középpályán, a szünet után, abban az ominózus tíz percben azonban nem. Tíz percre gyakorlatilag kiürült a középpályánk, ez pont elég is volt az ellenfélnek

 – vont mérleget a mérkőzésről Bognár

A bajoki ezüstérmes és Magyar Kupa-győztes Paks bár lemaradt a Konferencialiga őszi szakaszáról, büszke lehet a nyári kupamenetelésére. A paksiak az Európa-liga selejtezőjéből kiesve kerültek a Kl-be, ahol a ciprusi AEK Larnaca és a montenegrói Mornar búcsúztatása után 2–2-t értek el Mladá Boleslavban

Az első és az utolsó meccsünket leszámítva komoly másfél hónapot produkáltunk. Sok tanulsággal szolgált ez az út, minden meccsből lehet valamit tanulni. A srácokat mindenképpen dicséret illeti, karnyújtásnyira voltunk a főtáblától. Ezeket a tanulságokat hasznosítanunk kell a jövőben. A folytatásban a legfontosabb számunkra az, hogy a bajnokságban stabilizáljuk a helyünket, mert azért jóval előttünk járnak klubok Magyarországon is, nemhogy külföldön

 –mondta el Bognár György, akinek együttese szeptember 1-jén, vasárnap máris egy rangadóval folytatja a hazai élvonalban, ahol a Fiorentina elleni párharc hősies küzdelme ellenére a Konferencialigából szintén kiesett Puskás Akadémiát látja majd vendégül.

A Puskás győzelmet érdemelt volna

A Konferencialiga főtáblájáért zajló párharcban a Puskás Akadémia bravúrra készült az előző két kiírás döntőse, az olasz Fiorentina ellen. A magyar csapat két kapufáig is eljutott, de a Fiorentina szerzett vezetést Moise Kean góljának köszönhetően. A Puskás Akadémia azonban nem adta fel, s Nagy Zsolt tizenegyesével kiharcolta a kétszer tizenöt perces hosszabbítást. A főtáblára jutásról végül tizenegyespárbaj döntött, a Fiorentina javára – olvasható a Magyar Nemzet oldalán

A Puskás Akadémia csapatkapitánya, a már a magyar válogatottban is alapembernek számító Nagy Zsolt Firenzében kettő, Felcsúton pedig 1 gólt lőtt, a tizenegyes-párbajban pedig ugyancsak bevette De Gea kapuját, így érhető, hogy a könnyeivel küzdve állt a lefújás után a mikrofon elé.

 Megérdemeltük volna a győzelmet, minden elismerés a csapatnak! Kettős emberelőnybe kerültünk a hosszabbításban, de azért mi is alaposan elfáradtunk, ez a végén érződött. Ennek ellenére az első félidőben, gól nélküli döntetlennél is mi támadtunk, betalálhattunk volna. Így ki lehet kapni. Nagyon sajnálom, belül kicsit megrogytam, de megmutattuk, mire vagyunk képesek!

 – mondta a lefújás után Nagy Zsolt, akinek szavait alátámasztotta, hogy a Puskás Akadémia tizenkilenc kapura lövésével szemben a Fiorentina csak öt lövéssel próbálkozott, s a felcsútiak nyolcszor el is találták a nagyszerűen védő David de Gea kapuját.

A kettős emberelőny alatt is türelmesebb játékra lett volna szükség, de nem sikerült, így jöttek a tizenegyesek, amelyek után mindig különösen rossz kiesni. Ráadásul így, hogy csak én hagytam ki, pláne rosszul érzem magam és csalódott vagyok. A társak ugyanakkor próbáltak vigasztalni, és az is segít, hogy szerintem nem rúgtam annyira rosszul, hiszen a kapu szélére ment a labda. Ha félsz*rul lövöm, és úgy marad ki, akkor még rosszabb

 – nyilatkozta a találkozó után a csereként beállt Szolnoki Roland, aki a büntetőpárbajban egyedüliként hibázott.

Konferencia-liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágó

Paksi FC–Mlada Boleslav (cseh) 0–3 (0-0)
Puskás Akadémia FC – Fiorentina (olasz) 1–1 (0–0, 1–1, 1–1) - 11-esekkel: 4–5

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában