Vizes vb 2022

2022.06.21. 19:01

Milák Kristóf világcsúccsal világbajnok 200 pillangón

Milák Kristóf címét megvédve világcsúccsal aranyérmet nyert 200 méteres pillangóúszásban kedden a budapesti vizes világbajnokságon, melyen a szám másik magyarja, Kenderesi Tamás a hatodik helyen ért célba.

A 22 éves magyar versenyző, a szám olimpiai bajnoka, világcsúcstartója és Európa-bajnoka 2019-es kvangdzsui rekordját (1:50.73) megjavítva, 1:50.34 perces idővel csapott célba, míg Kenderesi 1:55.20-szal lett hatodik.
A vb előtt kevés olyan szám volt, aminek aranyérmét szinte előre ki lehetett volna osztani, a férfi 200 méter pillangó azonban ilyen volt, és a Honvéd klasszisa ismét bizonyította, hogy messze riválisai előtt jár.
Milák a hétfői előfutamban láthatóan nem erőltette meg magát, de így is bő fél másodperccel volt gyorsabb mint legközelebbi ellenfele, aztán az esti elődöntőben erődemonstrációt tartott, minden idők kilencedik legjobb úszásával (1:52.39) szerezte meg a keddi fináléban a legjobbnak járó 4-es pályát.
A riói olimpián 2016-ban ebben a számban szerzett bronzérmével berobbanó Kenderesi mindkét hétfői úszása alkalmával fantasztikus hajrájának köszönhetően jutott tovább, különösképpen az elődöntőben repesztett 29.05-ös utolsó ötven métere volt emlékezetes.
A keddi fináléban a zsúfolásig megtelt Duna Arénában Milák ezúttal már az első pillanattól kezdve uralta a mezőnyt, az első fordulónál közel fél másodperccel volt jobb világcsúcsánál a különbség pedig csak nőtt az órához képest. Az utolsó métereken már csak a digitális vonallal versenyzett és végül győzött. 

Kenderesi szokásával ellentétben ezúttal erősebben kezdett, de így nem tudta a tőle megszokott hajrát hozni és a hatodik lett.
A hazai rendezésű viadalon a magyar küldöttség első dobogós helyezését szállító Milák a magyar úszósport történetének 33. nagymedencés világbajnoki aranyát szerezte.
Eredmények:
   férfi 200 méter pillangó, világbajnok:
   --------------------------------------
  MILÁK KRISTÓF 1:50.34 perc - világcsúcs
2. Léon Marchand (Franciaország) 1:53.37
3. Honda Tomoru (Japán) 1:53.61
...6. KENDERESI TAMÁS 1:55.20

Borítókép: a győztes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás döntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 21-én (MTI/Kovács Tamás)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában