Exkluzív interjú

2022.06.15. 19:46

Egerszegi Krisztina: Magyarország képes megrendezni az olimpiát

Az ötszörös olimpiai bajnokot a Mandiner kérdezte anyaságról, nagyköveti szerepvállalásáról, de elmondta azt is, mit gondol a szomszédban dúló háborúról.

Csisztu Zsuzsa

A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké – mondja az úszósportot is fenyegető transzgenderjelenségekről Egerszegi Krisztina. Az ötszörös olimpiai bajnokot a Mandiner kérdezte anyaságról, nagyköveti szerepvállalásáról, de elmondta azt is, mit gondol a szomszédban dúló háborúról.

Amikor 1996-ban Atlantában, az ötödik olimpiai bajnoki címed, az utolsó úszásod után beszélgettünk, már sejtettük, hogy a medencében nemigen lát többet a világ. Te már tudtad, hogy vizet maximum a zuhanyzóban szeretnél látni? 
Érdekes, én korábbra terveztem a visszavonulásomat. Gyerekkoromtól kezdve volt bennem egy elhatározás, hogy tizennyolc éves koromig úszom, huszonkét évesen férjhez megyek, gyerekeim lesznek, és kész. Ezt szerettem volna, de ekkor már négyéves csúszásban voltam, hiszen Atlantában huszonkét évesen versenyeztem. Sosem felejtem el, hogy életem utolsó döntőjében, kétszáz háton az utolsó ötven méteren már kényelmesen vezettem, és volt időm arra gondolni, hogy „te jó ég, ez most tényleg az utolsó ötven az életemben, és még élvezem is?”. Érdekes érzés kerített hatalmába, de tudtam, a célba érkezés után már másra kell koncentrálnom. Én ott lezártam az úszókarrieremet.

Sokan máig azt mondják, hogy nagyon fiatalon vonultál vissza, és még bőven vártak volna rád sikerek. Volt benned egyfajta megcsömörlöttség? 
Nem, bár voltak olyan évek, amikor tényleg elegem volt az úszásból. 1994-ben a római világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és az akkorra tervezett visszavonulásomat emiatt elhalasztottam.

Ez volt az utóbb a kínaiak doppingolása miatt emlékezetessé váló világbajnokság, ugye?
Igen, de nincs jelentősége, mert akkor nem úsztam úgy, ahogy kellett volna. Rajtam is múlt, mert nem úgy álltam hozzá az egészhez. Úgy mentem le edzésre, hogy bárcsak már túl lennék rajta. Elvégeztem, de nem azzal az odaadással, ahogy korábban, és ez meglátszott.

A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké

Mindig tudtad szeretni az embertelenül sok munkát? Hány kilométert kellett úszni akkoriban a felkészülés alatt? 
Napi 16-18 kilométert többnyire. De én azért csináltam ezt az egészet, mert szerettem. Persze velem is előfordult, hogy hideg téli reggeleken, amikor a vaksötétben korán kellett kelni, megfordult a fejemben: bárcsak történne valami, és elmaradna az aznap reggeli edzés! (Nevet) De menni kellett, és mentem, ám alapvetően azért, mert szerettem.

Nyilván nem is lehet ezt a terhelést másképp elviselni. Ma talán már kissé máshogy épül fel egy-egy edzésterv, kevesebb kilométert kell úszni, viszont nagyobb intenzitású a terhelés, és sok a kiegészítő munka.
Igen, bár úgy érzem, kissé túl van misztifikálva ez az egész. Talán túl sok résztudomány kapcsolódott be, ilyen fürdő­ruha, olyan áramvonal, ilyen étrend, amolyan diéta, pedig a munkát úgy is el kell végezni.

Szerinted ezeknek kevésbé van jelentőségük?
A sportpszichológia például nagyon fontos, a mi időnkben is az volt, hiszen egy sportolónak mentálisan is fel kell készülnie, ez nem kérdés. De egy egyszerű fürdőruhában is oda lehet állni és jól leúszni a távot. Az olimpiai eszme alapvetően erről szólt, és ma érzem igazán, mennyire más korszaka volt az a sportvilágnak. Mind a mai napig szeretem az úszást, de nem bánom, hogy ma már nem veszek részt benne.

Mikor úsztál utoljára?
Épp mostanában gondoltam, hogy jó lenne újra lemenni úszni… De aztán eszembe jut a macera, a hajszárítás, a felöltözés, egyebek, úgyhogy végül mindig meggyőzöm magam, hogy inkább nem. Tudom, hogy vannak mastersversenyek, a fodrászom is ott indul, de én sosem éreztem késztetést rá. Én lezártam azt a korszakot, és tudtam, hogy nem folytatom tovább semmilyen formában.

Atlanta óta nem is voltál lent az uszodában?
Nem, mindössze versenyt nézni. Maximum a Balatonban úsztam a gyerekekkel, uszodában nem.

Meséld már el, egy ötszörös olimpiai bajnok hogyan úszik a Balatonban!
Hát hogy?! Kitett fejjel! (Nevet) Jó, van, hogy úszok pár tempót háton és gyorson vagy mellen, mert jólesik, de a Balcsiban is inkább anyuka voltam a vízben, mint egykori versenyúszó.

A családi mezsgyén haladva: a férjed, Vigassy Ádám és a gyermekeitek, a 22 éves Bálint, a 20 éves Barnabás és a 18 éves Zille állnak tehát most az életed fókuszában?
Igen, teljes mértékben. Persze most, hogy már ekkorák, azért nem úgy, mint amikor kisebbek voltak. És olykor mikor rájuk nézek, és látom, hogy már kész felnőttek, pont úgy rácsodálkozom erre, mint az úszóeredményeimre. Hogy ezeket biztosan én vittem véghez? Hogy tényleg ilyen gyorsan elszaladnak az évek? A közelmúltban találtuk meg a gyerekkori videókat, 
és hihetetlen történeteket éltünk át újra, jó volt visszanézni és csendesen megállapítani, hogy jó szülők voltunk Ádámmal.

Forrás: Béres Sándor

Ki volt ebben számodra a zsinórmérték?
Egyértelműen az édesanyám. Volt egy saját út persze, de nekem, nekünk Klárival, a nővéremmel csodálatos édesanyánk ­– és persze édesapánk – volt és van ma is. Annyira sokat jelentett, amit láttam tőle gyerekkoromban, hogy talán ezért akartam olyan hamar én is anya lenni. Ő volt az az anyuka, aki, mint a mesében, az utolsó falat csokiról is lemondott, és nekem adta. Évekkel később szembejött ez az érzés, amikor úgy megettem volna azt az utolsó kockát. Rögtön dilemmázni kezdtem, hogy akkor jó anya vagyok-e, aztán csak mosolyogtam, tudtam, nem ezen múlik a „jóanyaság”.

Ami igazán megfogott, hogy olyan gyerekek is megtanulnak úszni, akiknek soha nem lenne erre lehetőségük

Ádám személyében pedig megtaláltad azt a férfit, aki hozzád hasonlóan gondolkodik. Ritka kincs…
Az első pillanatban éreztem, hogy ő az a férfi, aki egy életre szól. A megérzéseim mindig jók voltak, és hallgattam is rájuk. Most voltunk 23 éves házasok, és természetesen tisztában vagyunk vele, ahhoz, hogy egy kapcsolatot a gyermekeink mellett férjként és feleségként meg tudjunk tartani, nekünk is tennünk kell.

Neked személy szerint mit?
Most, hogy nagyok már a gyermekeink, sokféle témába ástam bele magam. Érdekelnek a nem látható energiák, foglalkoztat, hogy milyenek az emberek. Hívő lélek vagyok, de a belső hitemen túl is szeretem megfigyelni a világot és levonni bizonyos következtetéseket. Ettől én is jobban megismerem magam. Megtanultam, miképp legyek türelmesebb, és azt is, hogy egy vita végére képes legyek látni a férjemben azt a férfit, akibe beleszerettem. Én ma is látom ezt Ádámban.

Forrás: Béres Sándor

És ő benned ugyanazt a nőt?
Úgy érzem, igen, sok-sok dicséretet és visszajelzést kapok tőle mind a mai napig. Tényleg olyan, mintha a másik felem lenne. Szeretem benne, hogy meghallgat, hogy érdekli, mit gondolok, és mindent meg tudunk beszélni; látom, hogy számos családban gond, hogy az emberek nem beszélgetnek egymással.

Ő is támogatta, hogy az úszópályafutásod után minden energiádat az anyaságba fektesd?
Természetesen, mi együtt akartunk szülők lenni. Talán furcsán hangzik, de én az úszás után az anyaságban teljesedtem ki. Ezt akartam. Az is nagyon szerencsésen alakult, hogy a nővéremmel együtt lakunk egy ikerházban, és a számok nyelvén is hasonló ritmusban alakult az életünk. Náluk az első gyermek két évvel korábban született, 1998-ban, de aztán szinte egy napon neki a második, nekem az első. Klárinak is három gyereke van, és ott is két fiú és egy lány. Hat, korban közel álló kisgyerek nevelkedett együtt, és ez hatalmas segítség volt, mint egy minióvoda, olyanok voltunk néha.

Az mennyire volt tudatos, hogy milyen úton indítsátok el Bálintot, Barnabást és Zillét, és ebben mekkora szerepet szántatok a sportnak?
Bálint úszóként kezdett, Plagányi Zsoltnál, akinél Barnabás és Zille is megtanult úszni. Voltak jó korosztályos eredményei, de nekem fontosabb volt például az, hogy szépen úszik. Egyszer megjelent egy szerencsétlen cikk, amelyben „Egerszegi gyerekéről mint hatalmas tehetségről” írtak, pedig a korosztályában tényszerűen nem ő volt a legjobb; nem akartam, hogy ebből konfliktus legyen, vagy hogy többet lásson bele az egészbe, ezért leültem vele beszélgetni, hogy megértse, miről is szól a cikk. Azt akartuk, hogy addig csinálja, amíg szereti. Aztán érettségi környékén elbizonytalanodott, hogy merre tovább, én pedig annyit mondtam neki, menjen abba az irányba, ami érdekli, ez lett a fotózás. Világéletemben úgy láttam, hogy az ember mindentől, amit tanul, több lesz; később válthat, dönthet másképp, de a befektetett energia nem fog elveszni. Barnus úszóként kezdett, de már tízévesen kajakra váltott, amit a mai napig űz. Talán nem azon a szinten csinálja, ami nekünk, magyaroknak beugrik a kajakozásról, de szereti és élvezi, ez a lényeg. Mi úgy voltunk vele, hogy rájuk bíztuk, mit szeretnének. Zille más úton indult el, ő a díjugratást választotta. Hamar megértette, hogy amikor az ember egy állattal kerül kapcsolatba, akkor igazán új dolgokat tanulhat meg magáról. Zille nehezebben viseli a kudarcot, de annál többet érzékel abból nap mint nap, mennyi törődéssel jár a lovaglás. Ez ráadásul igen drága sportág, mi csak egy bizonyos szintig tudjuk őt támogatni, a többi rajta múlik.

Sokáig tartott túljutni a „mi lesz vajon az Egerszegi gyerekéből” találgatásokon? 
A külvilág állandóan faggatózott, különösen a sajtó vetette el olykor a sulykot, ettől nem voltam boldog. Mi másképp közelítettünk a témához. Őket figyelve azt látom, és ez az egyik legnagyobb tapasztalás, hogy minden ember más, egyáltalán nem természetes, hogy valakinek a gyereke ugyanazon az úton induljon el. Mindig azzal biztattam őket, hogy nem tudnak rossz döntést hozni, minden ismerettel többek lesznek. Kellenek a szabályok, kellenek a keretek, nálunk otthon is vannak bizonyos elvárások, de én nem tudom az ő életüket kitalálni és élni sem helyettük.

Úgy érzékelem, erős védőburkot vontál magad és magatok köré, nem véletlenül.
Valóban fontosnak tartottam, hogy mindig tudjam, honnan jöttem, és úgy éljek, ahogy szeretnék. Mind a mai napig könnyekig meg tudok hatódni, ha valaki odajön hozzám, és arról mesél, mit jelentett neki, amikor versenyeztem, hol volt, mit csinált éppen, amikor én az aranyért úsztam. Mindenkinek meg szoktam köszönni, aki akkor drukkolt nekem, azok az energiák elértek hozzám, és segítettek.

Ahhoz mit szóltál, hogy olimpiai bajnok úszótársad, Hosszú Katinka több interjúban is elmondta: azért mondott igent a róla szóló életrajzi mozira, mert gyerekkorában rongyosra nézte és sokat jelentett neki a rólad készült film?
Természetesen nagyon boldoggá tesz, hogy hatással voltam a következő generációra. Ha miattam csak eggyel több gyerek ment le az uszodába, már megérte.

Hosszú évtizedekig távol tartottad magad az úszástól, most pedig Wladár Sándor szövetségi elnök kérésére igent mondtál az Úszó Nemzet Programban való részvételre. Mi győzött meg ennyi idő után?
A gyerekek. Itt nem arról van szó, hogy a jövő nagy bajnokait keressük, hanem arról, hogy nagycsoportos óvodás kortól a másodikos korosztályig minden kisgyereket szervezett kereteken belül valóban megtanítsunk magabiztosan úszni – mármint az oktatók. Ami igazán megfogott, hogy olyan gyerekek is megtanulnak úszni, akiknek soha nem lenne erre lehetőségük.

Ismersz ehhez fogható programot máshol a világon?
Nem ismerek, és bevallom, először nekem is meg kellett ismernem a terv részleteit, mert úgy vagyok vele, hogy amit csinálok, azért száz százalékig felelősséget vállalok. Fontos volt, hogy lássam a teljes képet, az a célunk, hogy a programban részt vevő gyerekek a harmadik év végére le tudjanak úszni mell-, hát- és gyorsúszásban száz-száz métert. Itt a vízbiztonság a fő, és ha az oktatási folyamat alatt rátalálnak egy-egy nagyobb tehetségre, az csak hab a tortán. Darnyi Tamással és Tóth Ákossal folyamatosan járjuk az országot, és ellenőrizzük, mennyire gördülékenyen halad a program. Volt, hogy Wladár Sándor vagy Sós Csaba szövetségi kapitány is csatlakozott hozzánk.

Nem mindenben érzem, hogy a legjobb irányba megy a világ

A rövidesen kezdődő FINA-világbajnokságon való nagy­követi feladataid ezek után lendületből jöttek?
Ott is többedmagammal szerepelek az óriásplakáton, Darnyi is vállalta a dolgot. Ez megkönnyítette a döntést, hiszen a példaképem volt. Most úgy tűnik, nagyszerű sportvilágesemény lesz az idei. Nem szeretek előre megfogalmazni semmilyen elvárást, mert emlékszem, én is mennyire utáltam, amikor ilyenekkel jöttek, úgyhogy azt kívánom a magyar versenyzőknek, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.

A szakmai kitűnőségnek sokféle arca van, és igazán kiemelkedőt alkotni minden korban nehéz. Emlékszem, személyesen láttam azt a felejthetetlen pillanatot, amikor Szöulban a dobogón álltál középen a két hatalmas NDK-s versenyző, Zimmermann és Sirch között. Abban a korszakban vagy akár a kínaiak dominanciája idején – ma már tudjuk – tiltott teljesítményfokozók befolyásolták a versenyt. Ma egy másik jelenség, a férfinak született, de transzgenderként a nők között versenyző sportolók jelenléte aggasztja a sportvilágot. Több sportágban is láttuk már ezt, az amerikai egyetemi úszóbajnokságban például egy Will Thomasként született, ma Lia Thomasként induló versenyző sorra dönti meg a női rekordokat…
És hol vannak ilyenkor a női szervezetek, amelyek felszólalnának ez ellen? Én csodálkozom azon, hogy pont ilyenkor nem emelik fel a szavukat.

Te mit tennél, ha szembetalálnád magad ezzel a jelenséggel, egy transznemű úszóval egyazon versenyben?
Szerintem az egyetlen dolog, amit a női sportolók tehetnek, hogy nem indulnak el ilyen versenyeken. A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké. Úgy gondolom, akkor maradhatna fair a verseny, ha a transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória, én ezt látnám a legjobb megoldásnak, akkor senkinek nem sérülne a versenyzéshez való joga.

Számos vitás kérdés kering a manapság a sport körül, amelyben aktívan és oda nem illő módon megjelenik a politika.
Én is azt tapasztaltam, hogy az emberek sokszor kritizálnak dolgokat, amiket nem is igazán ismernek. Azért ástam bele magam sokféle tanulmányba az utóbbi években, mert szeretném jobban megérteni az embereket. Nem mindenben érzem, hogy a legjobb irányba megy a világ. A szomszédunkban lévő konfliktus is véget érhetne minél hamarabb, de persze azt is látom, hogy rengeteg fals dolog jelenik meg a médiában ezzel az elítélendő háborúval kapcsolatban is. Amiatt sincsenek jó érzéseim, hogy folyamatos a fegyverszállítás a háborús övezetbe, pedig szerintem akkor van esély lezárni egy háborút, ha már senki nem szállít oda fegyvert. Vannak dolgok, amik nem vidítanak fel, például a digitalizáció sem maradéktalanul, pedig hihetetlen vívmányként tálalja a világ. Én elfogadom, hogy hatalmas lehetőségek rejlenek benne, de számos veszélyt is tartogat, például sokat elvesz az emberek közötti személyes kommunikációból. Sajnos a fiataloknak veszélyes lehet a közösségi felületeken megjelenő hamis, „álarcos” világ, mert pont a lényeg veszik el: önmaguk értékeinek felismerése.

Ezt a gyermekeid is így gondolják? 
Érdekes, mindegyik fent volt valamelyik közösségi felületen, és mondogattam nekik, hogy talán kevesebb is elég lenne, mostanra önállóan úgy döntöttek, hogy nem nagyon vesznek részt ebben a dologban. Mást csinálnak inkább helyette. Mondanom sem kell, én semmilyen közösségi felületen nem vagyok fenn, és nem érzem magam kevesebbnek emiatt.

Nyilván így megóvod magad, hogy olyan dolgokban is megszólítsanak, amilyenekben nem akarsz megnyilvánulni. Arról viszont jó lenne első kézből tudni a véleményedet, hogy mit gondolsz egy budapesti olimpia megrendezéséről.
Budapest vagy inkább Magyarország az utóbbi években bebizonyította, hogy nagyszerű versenyrendezői képességekkel bír. Persze aki nem szereti a sportot, nyilván erre is azt mondja, hogy minek, és csak a problémákat venné észre. Minden sporttal, művészettel, kultúrával kapcsolatos eseménytől, amit megrendezünk, csak több lesz az ország. Világszínvonalú létesítmények épültek, kiválóan meg tudunk rendezni olyan hatalmas volumenű sporteseményeket, mint a FINA-világbajnokság, amelynek most már másodjára is nekirugaszkodhatunk. A tudás tehát megvan, már csak az kellene, hogy végre elhiggyük: Magyarország képes megrendezni egy nyári olimpiát.

Egerszegi Krisztina 1974-ben született Budapesten. A legmagasabb állami kitüntetésnek számító Magyar Szent István-renddel kitüntetett ötszörös olimpiai, kétszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok úszó, egyike a modern olimpiák legsikeresebb magyar sportolóinak. 1988 óta a legfiatalabb magyar olimpiai bajnok. Számos rekord fűződik a nevéhez, kedvenc versenyszámában, a 200 méter háton 1991-ben úszott világcsúcsát tizenhét évig nem tudták megdönteni. Megkapta szinte az összes hazai és nemzetközi sportszakmai elismerést, 2001-ben az évszázad magyar sportolójának választották. Férje Vigassy Ádám, három gyermekük van: Bálint, Barnabás és Zille.

Borítókép: mandiner.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában