Tour de Hongrie

2022.05.11. 19:32

A holland Kooij nyerte a székesfehérvári nyitányt (videó)

A holland Olav Kooij nyerte a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny nyitóetapját szerdán.

A mezőny Csákvárról vágott neki a 198 kilométeres szakasznak, amely során három kört tett meg egyéb helyszínek mellett Bicske, Etyek és Felcsút érintésével, hogy aztán Csákvárra visszatérve a székesfehérvári befutó felé vegye az irányt. Az 1651 méter szintemelkedést tartalmazó távon három gyorsasági részhajrá – kettő Bicskén, egy Csákváron –, illetve Etyeken harmadik kategóriás hegyi hajrá várt a kerékpárosokra, utóbbit a három kör miatt háromszor kellett teljesíteniük.

Csákváron kék lufikkal díszítették a villanyoszlopokat, Vértesbogláron kerékpárokat rögzítettek a sportpálya drótkerítésére, Etyeken pedig a hegyi részhajrá előtt lángosos várta a szurkolókat, utána pedig „a Mikulás” köszöntötte a mezőnyt. Zámolyon – amelyet a Giro d'Italia is érintett – több helyen rózsaszín kerékpárok voltak az utak mentén.

Ötfős szökést engedett el a mezőny, benne a magyar bajnok Filutás Viktorral és Dina Mártonnal. Előbbi egy hegyi hajrát és gyorsasági részhajrát is nyert, de utóbbi is szorgosan gyűjtögette a pontokat mindkét kategóriában. Filutást száz kilométerrel a befutó előtt befogta a nyugodt tempót választó mezőny.

A hajrához közeledve a hátsó régióban történt egy bukás, amelyben Filutás és az egyik magyar válogatott versenyző is érintett volt.

Székesfehérváron eközben a szponzorautókat felvonultató karavánt és a mezőny előtt beérkező motoros rendőröket is hatalmas tapssal köszöntötte a kordonok mellett több sorban álló tömeg.

A talpon maradt négy szökevény egy kilométerrel a cél előtt adta meg magát, így következhetett a mezőnyhajrá, amelyben a holland Olav Kooij és az olasz Elia Viviani meccselt az elsőségért, végül a Jumbo-Visma versenyzője megelőzte az Ineos Grenadiers sprinterét. A harmadik helyet a pályán a tokiói olimpián madisonban aranyérmes brit Matthew Walls szerezte meg.

Éreztem, hogy jön Viviani, de tudtam még gyorsítani a lábaimon

– felelte az M4 Sport kérdésére a szakaszgyőztes, aki kiemelte a jó időt és a kiváló útvonalat, majd felelevenítette, hogy a Quick-Step és a BikeExchange, valamint később a BORA-hansgrohe kontrollálták az üldözést.

Mondhatni, hogy Tour de France-sorok vannak itt, sprintben ennél nem nagyon lehetne erősebb

– hangsúlyozta a válogatott Karl Ádám, aki a szakaszon legjobb magyarként a 16. pozíciót szerezte meg.

Elégedett vagyok magammal, de az eredmény lehetett volna jobb is, többet éreztem benne.

Felidézte: a helyezkedése jól sikerült, Viviani és Dylan Groenewegen környékén tudott maradni, és bár az utolsó kanyarban visszacsúszott, végül ki tudott kerülni néhány riválist.

Érzem, hogy gyors vagyok, és a következő napokban remélem, ezt meg is tudom mutatni

– reménykedett Karl.

Az időjóváírásoknak köszönhetően az összetettben legelőkelőbb helyet elfoglaló hazai bringás, és így fehér trikós Dina a terveinek megfelelően be tudott kerülni a szökésbe, amelyben megítélése szerint jó volt a hangulat. Az összehang főleg azt követően alakult ki közöttük, hogy a külföldi riválisok által túl gyorsnak ítélt Filutást le tudták szakítani.

Mondták a belgák, hogy menjünk +nyélen+ és szakítsuk le. Nem vezettem akkorákat, mert a barátomnak tartom, de azért leszakadni sem akartam

– szögezte le Dina. Bár a szakasz előtt biztosan mezőnyhajrára számított, úgy látta, nem álltak nagyon távol ahhoz, hogy sikerrel hazaérjenek, de a mezőny nagyon kiszámolta az utolérést.

Előre tekintve úgy fogalmazott, meglátja, hogy a csapatnak mennyire fontos a trikó megőrzése, ugyanakkor ő elsősorban segítőként érkezett a viadalra.

Szilasi László versenyigazgató tájékoztatása szerint a szakasz után az összetettben hatodik Filutást kórházba szállították röntgenvizsgálatra, akinek az előzetes diagnózis szerint eltört a kulcscsontja, így nem tudja majd folytatni a Tour de Hongrie-t.

Reynders a szökésben gyűjtött jóváírásoknak köszönhetően második helyről várhatja a folytatást: a vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú magyar körversenyen csütörtökön a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 192 kilométeres etap következik.

Eredmények, Tour de Hongrie:

1. szakasz: Csákvár-Székesfehérvár, 198 km:

1. Olav Kooij (holland, Jumbo-Visma) 4:34:36 óra
2. Elia Viviani (olasz, Ineos Grenadiers) azonos idővel
3. Matthew Walls (brit, BORA-hansgrohe) a. i.
...16. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Kooij 4:34:36 óra
2. Jens Reynders (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) 2 másodperc hátrány
3. Viviani 4 mp h.
4. Walls 6 mp h.
5. Dina Márton (EOLO-Kometa) azonos idővel
6. Filutás Viktor (Adria Mobil) 7 mp h.

Borítókép: A győztes holland Olav Kooij, a Jumbo-Visma csapat versenyzője a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny első, 198 kilométeres Csákvár – Székesfehérvár szakaszának befutóján Székesfehérváron 2022. május 11-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!