Gyorskorcsolya

2022.02.13. 11:38

Megvan, ki vállalja a felelősséget a kínos magyar fiaskóért az olimpián

Viharos utóélete van azoknak a nyilatkozatoknak, amelyeket versenyzőink és a válogatott edzője tett pénteken a pekingi téli olimpián azután, hogy a rövid pályás gyorskorcsolyázók versenyén címvédő férfiváltónk lemaradt a döntőről.

Liu Shaolin Sándor első nyilatkozatában, alig pár perccel a számunkra balul elsült elődöntő után az M4 Sport kamerája előtt a 19 éves Nógrádi Bencét jelölte meg bűnbaknak, aki kétségkívül hibázott – írja az Magyar Nemzet

Olimpiai bajnokunk szavai nem maradtak visszhang nélkül, a közösségi médiában rengetegen helytelenítették, köztük több kiváló magyar sportoló, mint például a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea.

A magyar válogatott edzője és menedzsere, Bánhidi Ákos – aki az első nyilatkozatában ugyancsak az M4 Sportnak nyilatkozva azt a kifejezést használta, hogy „Nógrádi Bence belesült” –, a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség honlapján hosszú monológban igyekezett megvilágítani az elődöntő és a nyilatkozatok hátterét, a gondolataiból idéz a Magyar Nemzet:

– Nógrádi Bence nem tehet semmiről! Ő kiadott magából mindent az elődöntőben és a felkészülés során is. Profin végigcsinálta az edzéseket, amit sportoló elkövethet, azt ő megtette – akárcsak három társa. Az, hogy ő milyen mentális és fizikai állapotban korcsolyázta végig a pénteki futamot, a mi felelősségünk, Bence megcsinált mindent, amit kértünk tőle, semmilyen felelősség sem terheli őt.

– Nógrádi Bence jelenleg a negyedik legjobb magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyázó, s ezt a pozíciót saját maga harcolta ki, vagyis jogosan volt ott a jégen az olimpiai elődöntőben.

– A világkupa-sorozat előtt Bence eltörte a kezét, azóta viszont töretlenül készült, semmilyen jel sem utalt arra, hogy gond lehet abból, ha Sanyit kicsit kíméljük, hogy maradjon elég erő a lábában a véghajrára, s addig a többiek visznek némi pluszterhet. De gond lett. Talán azért, mert nem számoltunk azzal, s ez hiba volt a részünkről, hogy Bencénél a pszichés gát fizikai tüneteket is produkál; nem kalkuláltunk ezzel, hiszen nyugodtnak és magabiztosnak láttuk végig.

– A történtekről hogyan kellett volna nyilatkozni? Az, hogy elhangzott egy név, nem jelenti azt, hogy övé a felelősség. Persze, mondhattam volna azt, hogy sajnálom, hogy nem sikerült a továbbjutás, elnézést kérünk a szurkolóktól, de én szerettem volna kicsit megvilágítani a miérteket is. Mindezt anélkül, hogy felelőseket keresnék, mert azok mi vagyunk. Mi, az edzők – mindenért.

– Végezetül szeretnék elmondani valamit, amivel régóta nem értek egyet: embertelennek tartom, hogy a sportolókat alig néhány perccel a versenyszámuk után faggatják. Ezek a versenyzők négy éven keresztül készülnek az olimpiára, semmihez sem hasonlító stresszhelyzetben vannak, hogyan is lehetne ilyenkor higgadtan, az érzelmeket háttérbe szorítva megszólalni? Ez még egy vezetőnek, egy edzőnek is nehéz, nemhogy egy sportolónak, aki néhány perccel korábban még az életéért küzdött. Nagyon nem értek egyet ezzel a rendszerrel.

Borítókép: A végzetes hiba: Nógrádi Bence és  Krueger John-Henry (ebben a sorrendben jobbról) elrontott váltása / Nemzeti  Sport / Árvai Károly

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában