Dubaji tenisztorna

2022.02.22. 23:02

Fucsovics nagy csata végén kikapott

A magyar sportoló három játszmában kapott ki a hatodik kiemelt kanadai Denis Shapovalovtól.

Fucsovics Márton jó játékkal óriási csatára kényszerítette a hatodik kiemelt kanadai Denis Shapovalovot, ám három játszmában kikapott tőle a 2,8 millió dollár (882 millió forint) összdíjazású dubaji férfi keménypályás tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 36. magyar játékos számára nem indult könnyen a mérkőzés, első szervajátékát csak óriási küzdelem árán, bréklabdákat hárítva tudta megnyerni. Ez viszont annyira feldobta, hogy a folytatásban rögtön elvette a rangsorban 14. helyezett riválisa szerváját, majd jó tenisszel menetelt a szettgyőzelem felé. Fucsovics aztán 5:3-nál a játszmáért adogathatott, ám ekkor megremegett a keze, viszont fogadóként ismét jobb volt Shapovalovnál, így előnybe került.

A második szettben a korábbinál lényegesen több volt a hiba a magyar sportoló játékában, rögtön első szerváját elveszítette, amit azonban még vissza tudott venni, 2:2-nél viszont újra elbukta adogatását, ez után pedig riválisa magabiztosan hozta a sajátjait, és másfél óra játék után egyenlített.

A döntő szett elején Fucsovics nagy lehetőséghez jutott, de nem tudta kihasználni három bréklabdáját, a folytatásban pedig mindkét fél remek adogatásokkal menetelt egészen 5:5-ig, amikor a 30 éves magyar teniszező hibázott, Shapovalov elnyerte a szerváját, majd magabiztos szerva-röpte játékkal hozta a sajátját, s ezzel a mérkőzést.

   Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Denis Shapovalov (kanadai, 6.)-Fucsovics Márton 4:6, 6:4, 7:5

Rubljov (orosz, 2.)-Evans (brit) 6:4, 7:5

Bautista-Agut (spanyol, 8.) - Rinderknech (francia) 6:3, 6:4

Popyrin (ausztrál)-Baszilasvili (georgiai) 6:2, 6:3

   korábban:

Sinner (olasz, 4.)-Davidovich Fokina (spanyol) 4:6, 7:6 (8-6), 6:3

Hurkacz (lengyel, 5.)-Bublik (kazah) 6:3, 6:1

Berankis (litván)-Struff (német) 6:1, 3:6, 6:3

McDonald (amerikai)-Karacjov (orosz, 7.) 7:5, 6:3

Molcan (szlovák)-Harris (dél-afrikai) 6:3, 6:3

Kvon (dél-koreai)-Ivaska (fehérorosz) 6:3, 6:2

Hacsanov (orosz)-de Minaur (ausztrál) 6:3, 6:7 (1-7), 7:5

Forrás: MTI

Borítókép: Fucsovics Márton a kanadai Denis Shapovalov ellen játszik a dubaji keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában 2022. február 22-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!