Egység a sportban is

2022.01.07. 10:26

Százmillió forintos támogatást kap a székelyföldi lovassport

A program keretében Székelyföld valamennyi bejegyzett lovas egyesülete kétmillió és hétmillió forint közötti támogatáshoz jut.

A székelyföldi lovassport százmillió forintos támogatását jelentette be csütörtökön egy Homoródfürdőn tartott lovas fórumon Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta: a program keretében Székelyföld valamennyi bejegyzett lovas egyesülete kétmillió és hétmillió forint közötti támogatáshoz jut, melyből olyan fejlesztéseket végezhet el, amelyekre önerőből csak két-három, de akár öt év alatt lett volna lehetősége.

Azt is hozzátette: a humán erőforrás fejlesztésére is fordítható támogatás - reményei szerint - hosszú folyamat első lépése. A 28 székelyföldi lovas egyesület számára egy korábban végzett felmérés adatai alapján ítélték meg a támogatási összegeket. Amikor az egyesületek kitöltötték a kérdőívet, nem tudták, hogy a közölt adatok alapján támogatáshoz jutnak.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: a nemzetpolitikában egyre nagyobb figyelmet fordítanak a sportra, és ez oda vezetett, hogy 101 évvel a trianoni döntés után immár a sportban is egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni. Megemlítette: a magyar kötődésű székelyföldi, felvidéki, vajdasági futballcsapatok jól szerepelnek országaik bajnokságában, a jégkorong Erste Ligában pedig kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az erdélyi klubok.

Az államtitkár arra is kitért, hogy a lovassport támogatása azért is fontos, mert a ló a magyar identitás része. Egyes feltételezések szerint a különböző ázsiai törzsek a ló háziasítása folyamatában alkottak szövetséget, amelyet aztán magyarnak neveztek el. Hozzátette, a Kárpád-medencébe is a lovas nomád életmód vezette el a magyarokat.

Makkai Péter, a romániai Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium államtitkára felszólalásában kijelentette: támogatta azt a kezdeményezést, hogy a lovasterapeuta és a lovász kerüljön be a romániai szakmák lajstromába.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: a székelyföldi lovasélet a professzionalizálódás magasabb szintjére lépett. Egyre nő azoknak a száma, akik megélnek belőle. Ez szerinte azt is jelenti, hogy van jövője a lótenyésztésnek és a lovassportoknak a vidéken.

Borítókép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Hargita Megyei Lovasfórumon bejelenti a székelyföldi lovassport fejlesztését célzó új támogatást Homoródfürdőn 2022. január 6-án. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!