Giro d'Italia

2022.01.26. 12:20

Rózsaszín Fények éjszakája - már csak 100 nap a budapesti rajtig

Szerda este, száz nappal a magyarországi Nagy Rajt előtt 37 város veszi fel virtuálisan a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny színét, a rózsaszínt.

A Giro május 6-án rajtol, az első három szakaszt Magyarországon rendezik. Előbb Budapestről Visegrádra teker a mezőny, majd a fővárosban lesz egy időfutam, végül pedig Kaposvár és Balatonfüred között teljesítenek a versenyzők bő 200 kilométert. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette.

   

Szerda este - a szervezők tájékoztatása szerint - a Rózsaszín Fények Éjszakáján a Giro teljes útvonalán, így Olaszországban és Magyarországon is rózsaszínbe borulnak az útvonal menti rajt- és célvárosok nevezetességei.

   

Országszerte 37 településen, a magyarországi versenyszakaszok összkilométer számát nézve közel 400 kilométer hosszan történelmi emlékhelyek, szobrok, közterek, középületek, parkok és templomok öltik magukra virtuálisan a Giro ikonikus rózsaszín trikóját. Többek között Bajnán a Sándor-Metternich-kastély, Balatonfüreden a Tagore sétány, Felcsúton a Pancho Aréna, Kápolnásnyéken a Vörösmarty-szobor és a mellette lévő park, Kaposváron a Nagyboldogasszony-székesegyház, Keszthelyen a mesés szépségű Festetics-kastély, Nagykanizsán az Erzsébet tér, Visegrádon a Fellegvár, Zsámbékon pedig a Romtemplom. Baracskán több mint százan biciklivel tesznek meg egy kört a kivilágított templom körül.

   

Budapesten a Szabadság-szobor, a Puskás Aréna, a Művészetek Palotája, a Duna Aréna épülete, valamint a Hősök tere is rózsaszín fényárban úszik majd. A Millenniumi emlékműnél 100 spinning bicikli várja a sportág kedvelőit, akiket profi edzők invitálnak majd egy közös szabadtéri edzésre. A Rózsaszín Fények Éjszakáján résztvevő hobbisportolók mellett az elmúlt évben három napig rózsaszín trikós Valter Attila, valamint az elmúlt esztendőben ugyancsak Giro-résztvevő Dina Márton kerékpárversenyzők is csatlakoznak a programhoz, de ott lesz a helyszínen Boronkay Péter kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok paratriatlonista, valamint a Nagy Rajt nagykövetei, Tápai Szabina, Gianni Annoni és Till Attila is. Az esemény házigazdái Csisztu Zsuzsa, a Giro d'Italia Nagy Rajtjának sajtószóvivője, valamint Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos lesznek.

Forrás: MTI

Borítókép: Az olasz Giacomo Nizzolo ünnepel, miután megnyerte a 104. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny tizenharmadik, Ravenna és Verona közötti 198 km-es szakaszát 2021. május 21-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!