jelentős feladatok

2020.09.30. 14:42

Három új taggal bővült a halhatatlanok egyesülete

A kilencvenes évek elején alakult Halhatatlanok Klubjának, későbbi nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének kiemelt célja, hogy példaképeket állítson a fiatalok elé.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos Kőbán Ritát, az ötkarikás és vb-aranyérmes párbajtőrvívó Schmitt Pált, a Nemzet Sportolóját, valamint a vb- és Eb-győztes asztaliteniszező Jónyer Istvánt választotta tagjai közé.

A szerdai közgyűlésen alapszabályt módosítottak, mivel az eddigi nem tette lehetővé a digitális szavazást, aminek a szükségességére a koronavírus-járvány mutatott rá. Előzőleg több tag jelezte, hogy tart a fertőzéstől, ezért óvatosságból nem vesz részt személyesen az eseményen. Végül a tizenhétből tízen jelentek meg, és most még csak ők szavazhattak.

A július 29-én megválasztott új elnök, a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Nagy Tímea az MTI-nek elmondta, nyolc név merült fel, és szoros versenyben választották ki az új tagokat, akik az idén elhunyt Székely Éva, Wichmann Tamás és Kárpáti György helyére kerülnek az egyesületbe.

A közgyűlés a járványügyi szabályok szigorú betartásával zajlott le.

A kilencvenes évek elején alakult Halhatatlanok Klubjának, későbbi nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének kiemelt célja, hogy példaképeket állítson a fiatalok elé. A tagok nem kapnak díjazást, jelentős feladatuk, hogy járják az országot, a határon túli településeket, és pódiumbeszélgetések alkalmával iskolákban, művelődési házakban beszélgetnek sportpályafutásukról, terjesztve a sport értékeit, az olimpiai eszmét.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének jelenlegi tagjai: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc, Vaskuti István

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában