mksz

2020.07.14. 13:30

Vizsgálat indul a kerékpáros tömegbaleset ügyében

A Magyar Kerékpáros Szövetség vizsgálatot indít az I. Grand Gella Giro Kupán vasárnap történt tömegbaleset ügyében.

„A szövetség a klubok és a szakmai tagszervezetek bevonásával

megvizsgálja, hogy milyen intézkedésekkel és szervezési irányelvekkel csökkenthető a hasonló balesetek előfordulásának kockázata”

- olvasható a közleményben, amelyben a szövetség leszögezte: a vizsgálat lezárultáig a felelősségi kérdésekben sem szakmailag, sem etikailag nem lehetséges állást foglalni.

Az amatőr országúti versenyen a nagyjából 200 tagú mezőnyben mintegy 50 résztvevő esett el három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti lejtmenetben, mintegy 70 kilométer/órás sebességnél. Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a balesetben 19-en sérültek meg.

Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője szerint

ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete volt,

amelybe maga is belekeveredett, ám zúzódásokkal és „ripityára tört sisakkal” megúszta. Rajta kívül az olimpikon Lovassy Krisztián is elmesélte „élményeit” az esettel kapcsolatban.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában