III. Hetényi Géza emlékverseny

2019.12.10. 15:56

Elkezdődött a sakk KO magyar bajnokság

Nádasi Tamás, a versenynek otthont adó Magyar Sakkszövetség alelnöke az eseményen kiemelte, hogy a különleges lebonyolítás a legjobb formában lévő versenyzőnek kedvez, így nagyon fontos a pillanatnyi mentális és fizikai állapot is.

„Az biztos, hogy nagy küzdelmek várhatók.

A magyar sakkozás fejlődés előtt áll, ezért is lényeges, hogy minél eredményesebbek legyünk.

Köztudott, hogy szeretnénk 2024-ben sakkolimpiát rendezni, amihez kormányzati és budapesti támogatás is szükséges” – tette hozzá.

Nádasi Tamás díjat adott át Csák Jánosnak, aki az idei Európa-bajnokság feladványszerző versenyének a győztese lett segítőmatt kategóriában.

Csaba Árpád, a verseny támogatója elmondta, hogy

a KO bajnoksággal szeretnék ápolni Hetényi Géza emlékét, aki ifjúsági csapatban volt bajnok, és egész életében a sakk volt a legfontosabb számára.

Kiemelte, a selejtezők nagyon izgalmasak voltak sok rájátszással, a tavalyi verseny pedig jól sikerült, éppen ezért hagyományt szeretnének vele teremteni.

A férfiaknál Almási Zoltán (2687 Élő-pont), a nőknél Gara Anita (2366) az első kiemelt.

A verseny szabályai szerint a játékosok oda-visszavágót vívnak normál időbeosztással, 1-1-es eredmény esetén rájátszás következik két rapid mérkőzéssel. Ha ez sem dönt, két villámparti következik, döntetlen esetén egy úgynevezett armageddon mérkőzést játszanak, ahol világosnak 5 perce van, sötétnek 4, de sötétnek döntetlen is elég a továbbjutáshoz. A döntőkre december 19-22-én kerül sor.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában