Elkészültek a bábjátékok

2018.03.23. 17:19

Indul az V. Bábos Verseny

Péntek délelőtt megkezdték a munkát a rendezők és a csapatok.

A péntek délelőtti húzás szerint Lázár Helga Berg Judit Őrangyalok című drámáját; Somogyi Tamás Szabó Borbála Mit vegyek fel? című egyfelvonásosát, Rumi László pedig Tasnádi-Sáhy Péter VIVIKEKE című darabját viszi majd színre – tájékoztatta az MTI-t Varga Anna, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház művészeti menedzsere.

A témát az 1958-as Békés Megyei Népújság Divat Sári tanácsadója című cikke alapján kellett megírniuk egyetlen éjszaka alatt az íróknak.

Varga Anna elmondta, hogy elkezdődtek az olvasópróbák, bábok kerülnek elő a raktárakból, délután már jelmezeket válogatnak.

A rekordgyorsasággal, három nap alatt elkészülő előadásokat vasárnap délután mutatják be a békéscsabai Sík Ferenc Kamaraszínházban. A produkciókat a Békéscsabai Napsugár Bábszínház és a Jókai Színház színészei mellett a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és társrendezőként a zalaegerszegi Griff Bábszínház művészei varázsolják a színpadra.

A szakmai zsűri – Gabnai Katalin drámatanár, színikritikus; Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója; Jászay Tamás kritikus; Zalán Tibor költő, író, dramaturg és Kiszely Ágnes, a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatója – a legjobb rendező, színész, színésznő, dráma, valamint a legizgalmasabb férfi és női karakter díjáról dönt.

A legjobb előadásra pedig a közönség szavazhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában