Világhírű magyar kincsek

2018.08.21. 16:02

Egymillióan látták a Munkácsy-kiállítást az Ermitázsban

A sikernek köszönhetően a tervek szerint Munkácsy képei Párizsban és New Yorkban is láthatók lesznek.

A kiállítás kommunikációjával foglalkozó ügynökség közleménye idézi Pákh Imre műgyűjtőt, aki felidézte, hogy Szentpétervár előtt eddig hat alkalommal – Munkácson, Csíkszeredán, Bécsben, Pekingben, Sanghajban és Moszkvában – rendeztek külföldön a magyar festőóriás műveiből tárlatot. Mindegyik nagy sikert aratott, a látogatószám azonban nem haladta meg a 300 ezret, de most végre sikerült elérni az egymilliós álomhatárt – hangsúlyozta.

Tanulmány az Ásító inas című képhez
Fotó: mek.oszk.hu

Az Ermitázs legrangosabb helyszínén, a Miklós-teremben bemutatott,

65 művet felvonultató anyagból Munkácsy Mihály korai népi életképfestészetét, a párizsi szalonképek világát és tájképfestészetét is megismerhették az érdeklődők.

A kiállított festmények a Magyar Nemzeti Galériából és Pákh Imre magánygyűjteményéből érkeztek a városba. A sikernek köszönhetően a tervek szerint Munkácsy képei Párizsban és New Yorkban is láthatók lesznek.

Borítókép: Munkácsy Mihály: A zeneszoba. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában