Augusztus 17.

2022.08.06. 15:48

Ingyenes koncerteket ad a Szent Efrém Férfikar a Zempléni Fesztiválon

Az együttes visszanyúl ahhoz a repertoárhoz, amivel kezdeti sikereiket érték el.

A 20 éves jubileumát ünneplő Szent Efrém Férfikar a Zempléni Fesztiválon augusztus 17-én Filkeházán, majd Mikóházán ad ingyenes koncertet, a kórus tagjai a két helyszín között pedig együtt zarándokolnak a közönséggel – tudatták a szervezők szombaton az MTI-vel.

A Csepelen működő Budapesti Görögkatolikus Kórus férfi tagjai 20 évvel ezelőtt, 2002. augusztusában adták első koncertjüket Szent Efrém Férfikar néven, Bubnó Tamás vezetésével a Zempléni Művészeti Napokon. Ez a fellépés indította útjára Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttesét – olvasható a közleményben.

Mint írják, a helyszínhez és a jubileumhoz méltóan az együttes visszanyúl ahhoz a repertoárhoz, amivel kezdeti sikereiket érték el. A görögkatolikus szakrális zene és a bizánci hagyomány énekei egyaránt elhangoznak a koncerteken, de az együttes egyéb fontos témái – a magyar kortárszene, a klasszikus magyar férfikari mesterek, valamint a saját feldolgozások is megjelennek a repertoárban.

A tájékoztatás szerint a koncerteken nagy hangsúlyt kap Boksay János Aranyszájú Szent János liturgiája, aminek felvétele mérföldkő volt a Szent Efrém Férfikar életében, ugyanis ezzel helyezték el magukat és a kárpát-medencei bizánci vokális tradíciót is a világ szakrális zenei térképén.

A fellépések során a nagy pravoszláv mesterek, Rachmaninov, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov művei, valamint a Szent Efrém Férfikar védjegyévé váló saját feldolgozásai is elhangzanak.

A közlemény felidézi, hogy a Szent Efrém Férfikar missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását, így egyfajta béketeremtő szerepük van a Kelet és a Nyugat között, ugyanakkor nagy hangsúlyt helyeznek az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására és a magyar férfikari hagyomány (Liszt, Bartók, Kodály) ápolására is.

A zenei együttesnek tizennégy lemeze jelent meg, amelyek közül a Byzantine mosaics című albumot 2010-ben Supersonic-díjjal jutalmazták Luxemburgban, a Benedicamus Domino-t pedig Gramofon díjra jelölték. A Férfikar 2012-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjat kapott a ruszin nemzetiségi kultúra ápolásáért, majd 2014-ben Magyar Örökség díjat vehetett át. Ugyanebben az évben Budapest Főváros Közgyűlése kimagasló kulturális és művészi tevékenységéért Budapest Márka díjat adományozott a Szent Efrém Férfikarnak – áll az összegzésben.

Borítókép: A Szent Efrém Férfikar koncertje a XV. Ars Sacra Fesztiválon a Kálvin téri református templomban 2021. szeptember 8-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában