Zene szabadsága

2022.07.07. 16:25

Olaszországba is meghívást kaptak a Cziffra György-emlékév programjai

Júliustól decemberig többek között Imola, Milánó, Torino és Róma látja vendégül a Cziffra György-emlékév programjait. Balázs János, az emlékév művészeti vezetője mellett további neves művészek és fiatal tehetségek is fellépnek.

A Cziffra György születésének 100. évfordulójára szervezett emlékév sűrű nemzetközi programsorozattal biztosítja a folyamatos magyar zenei jelenlétet a világ nagyvárosaiban: Párizs, Genf, London, Doha és Bécs mellett az emlékév részeként Olaszországban is nagyszabású koncertsorozat ünnepli a kalandos életű zongoraművészt – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Mint írják, a „zene szabadsága” mottó mögötti művészeti koncepció különleges élményt ígér, ugyanis Cziffra György nemcsak virtuozitásáról, de rendszeres rögtönzéseiről is ismert volt. Zenei identitását számos hatás érte, amelyet szabadon, kötöttségektől mentesen épített be előadóművészetébe.

Balázs Jánosnak, az emlékév megálmodójának, a budapesti Cziffra Fesztivál alapítójának célja, hogy tovább erősítse a spontán zenei invenció helyét a klasszikus koncertpódiumokon is. Az emlékév nemzetközi programjai erre is alkalmat biztosítanak.

Cziffra virtuóz játékmódjának ikonikus eleme volt az improvizáció, melyet jómagam is szívesen használok koncertjeimen, kadenciákban és átiratokban egyaránt, sőt akár közösen rögtönözve jazz-, népi vagy hagyományos cigányzenekarokkal is

– idézik a közleményben a zongoraművészt.

Mint kiemelik, az egyik legpatinásabb olasz művészeti esemény, az Emilia Romagna Fesztivál július 10-én és 11-én két teljes napot is a Cziffra100 programsorozatnak szentel koncertekkel és kiállítással. Az Imolában fellépő művészek között lesznek fiatal virtuózok, mint Devich Gergely, Janszó Orsolya és Borbély László, a második napon pedig Balázs János és Ifj. Sárközy Lajos zenekarával lesz az est főszereplője.

Ezt követően, július 14-én Fülei Balázs a Nápoly melletti Teanóba látogat, a Teano Archeologie Museumban ad szólókoncertet.

Novemberben Milánó és Torino lesz a koncertek helyszíne, ahol Takács-Nagy Gábor vezényletével az Anima Musicae Kamaraegyüttes lép fel.

Mint írják, a neves Verbier Fesztivál kamarazenekarát is irányító Takács-Nagy Gábor a magyar és nemzetközi koncertszínpadok ünnepelt karmestere. A Takács Kvartettet alapító muzsikus – aki a Budapesti Fesztiválzenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar vendégkarmestere is – Bartók és Liszt műveit dirigálja az olasz közönség számára, Balázs János közreműködésével. Torinóban emellett a közönség megtekintheti a Cziffra György életét feldolgozó A Virtuóz című filmet is.

Az olaszországi programsorozat záróeseményét Rómában a Conservatorio de Musica Santa Ceciliában tartják.

Fontos, hogy a magyar zene a világ minden szegletében jelen legyen

– szögezte le Balázs János, hozzátéve: erre kiváló alkalmat ad a Cziffra György-emlékév, amely nemcsak a múltat, de a jelent és a jövőt is képviseli.

Mint felidézte, Párizsban Eötvös Péter új zongoraversenyét mutatták be a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarával, a Bécsben és Londonban szervezett koncerteken fiatal magyar tehetségek is bemutatkoztak.

Remélem, olaszországi meghívásaink is tovább erősítik zenei nagyhatalomként elkönyvelt jelenlétünket a világban

– mondta.

A Cziffra100 koncertjeiről a cziffra100.com weboldalon, valamint a rendezvény Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Borítókép: Cziffra György zongoraművész fotója a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 2021. november 5-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában