Hangverseny

2021.08.11. 14:35

Komolyzenével telik meg a város a Klasszikusok éjszakáján

A főtéren Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész és a Kodály Filharmonikusok adnak koncertet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Kodály Filharmónia szervezésében szombaton komolyzene szól majd Debrecen éjjeli belvárosában. Az alkalmat rendhagyóvá teszi, hogy a Klasszikusok éjszakájával párhuzamosan zajlik a Cziffra György-emlékév, valamint a vadonatúj Debreceni Ünnepi Játékok és a Debreceni Virágkarnevál is.

A Klasszikusok éjszakájának helyszínei a város történelmi terei, mint példul a Kossuth tér, az Emlékkert és a Dósa nádor tér. Ezenkívül a belvárosi teraszok is bekapcsolódnak a rendezvénybe.

A rendezvény fő hangversenye a Cziffra György Fesztivállal közös koncert lesz, amelynek műsorán Rahmanyinov 2. zongoraversenye, a Debussy Két tánc és a Holdfény című művek mellett részletek hangzanak el a Ben Hurból Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. A műsort pedig a Kodály Kórus Nyáresti hangulatkoncertje követi az Emlékkertben. A programhoz az évad műsorából válogatnak. A szerenádokkal, vidám dallamokkal és kiváló zenékkel tarkított koncert házigazdája az énekkar karnagya, Kocsis-Holper Zoltán lesz.

A Belvárosi szerenád késő este veszi kezdetét. Ennek keretében több helyszínen egyszerre hangzanak majd fel a koncertek a teraszokon. Az éjszakát a 23 óra után kezdődő Egy kis éji zene, vagyis Mozart G-dúr szerenádja zárja a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában a Dósa nádor téren.

Az idei Klasszikusok éjszakája a Coopera szervezésében megvalósuló I. Debreceni Ünnepi Játékok része. Részletesebb információk a rendezvénnyel kapcsolatban a Kodály Filharmónia honlapján olvashatóak.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában