megőrizve meghaladni

2020.08.06. 18:00

Szeptembertől indul a Román Sándor Táncakadémia

A világhírű táncművész, koreográfus az ExperiDance Tánctársulat egykori alapítója, saját nevén folytatja 30 éves sikertörténetét.

Román Sándor – az ExperiDance társulattól szakmailag elhatárolódva – szeptember 7-től nemzetközileg elismert mesterekkel folytatja az előző években népszerűvé vált sikeres oktatói munkáját.

A táncművész-koreográfus olyan gyerekek jelentkezését várja, akik szeretnek mozogni, akiket érdekel a tánc világa, tele vannak energiával, szeretnének élményekkel feltöltődve barátokra lelni, és akik szívesen szerepelnének akár színpadon is.

Az akadémia tanárai minőségi tematikával, a korcsoportoknak megfelelő differenciált módszertannal oktatnak. A képzésre 3-16 éves kor közötti gyerekek jelentkezését várják tánctudástól függetlenül.

A Román Sándor Táncakadémia célja többek között a következő táncos generáció kinevelése. Küldetése, hogy arra képezze a fiatalokat, továbbvigyék a hagyományokat, az újító szemléletet és örökséget, amik úttörő módon hozzátesznek majd a magyar tánckultúra értékeihez. Mottója: megőrizve meghaladni.

Román Sándor 2019 tavaszán távozott az ExperiDance Társulattól, miután komoly nézeteltérések támadtak közte és a társulat ügyvezetői posztját betöltő Vona Tibor között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában