régmúlt

2020.02.06. 17:08

Régi táncrendek láthatók az Országos Széchényi Könyvtárban

Hajdanán a bálok hagyományos kellékeinek számítottak.

A száz évvel ezelőtti bálok táncrendjeiből ad válogatást az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a hónap műtárgya sorozatban csütörtöktől.

Az OSZK közleménye szerint az intézményben több száz táncrendet őriznek, ezek a bálok hagyományos kellékeinek számítottak.

Mint írják, a táncrendek története a reformkorba nyúlik vissza, de virágkorukat a dualizmus alatt élték. A kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchiában feléledt a báli hagyomány, Bécs mellett Pesten is élénk társadalmi élet alakult ki. Az első fennmaradt táncrend egy bécsi juristabálból származik az 1830-as évekből.

A táncrend egy programfüzet, eleinte virágmintás kivitelezésben készült, később azonban igazi remekművé vált, egyre nagyobbak lettek a díszek és egyre kisebbek a hozzá tartozó füzetek és íróeszközök. A 20. század fordulóján a táncrendeket már könyvkötők, ötvösök, díszműiparosok állították elő és változatos anyagokból – papírból, bársonyból, selyemből és bőrből – készültek.

A bálozók a táncrendjüket vagy már a mulatság előtt megkapták, vagy a bejáratnál lévő tálcáról vehették el, olykor pedig a vacsora- menükártya mellé helyezték el számukra.

A farsangi báli szezon a jogászbállal indult, majd minden egyesület és foglalkozási ág megtartotta a saját estélyét. A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó báli időszakot jelmezes művészbál zárta.

A táncrendekből rendezett tárlat február 25-ig látható az Országos Széchényi Könyvtárban.

Borítókép: oszk.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában