zaklatási ügy

2019.11.27. 15:00

Nem veszi le műsoráról Gothár darabját az Átrium

A szexuális zaklatással vádolt baloldali liberális rendező „Vaknyugat” című darabja továbbra is látható a színházban.

Nem veszik le a műsorról a darabot, mert a zaklatás nem a színházban történt – felelték a Hír TV megkeresésére.

Az Átrium vezetése írásban válaszolt az üggyel kapcsolatban feltett kérdésekre: elítélnek minden erőszakos cselekedetet, de mivel maga az eset nem náluk történt, ezért semmilyen információjuk nincsen az ügyről azon túlmenően, ami a sajtóban eddig megjelent. Ezért aztán Gothár rendezése továbbra is műsoron marad.

Az ügy kirobbanása után a Katona József Színház azonnal levette műsoráról a rendező „Hóhérok” című előadását.

Tudott a zaklatásról a színházigazgató

Szinte rögtön az eset után értesült Gothár Péter a szexuális zaklatási ügyéről a Katona Színház igazgatója, mégsem tett semmit ezzel kapcsolatban – derült ki Máté Gábor 24.hu-nak adott interjújából. Az igazgató elmondta: fel sem merült benne, hogy retorzióval büntesse a rendező tettét, azonban mint mondta, ezt mára megbánta. Hangsúlyozta: a sértett 11 hónappal később döntött úgy, hogy az üzemi tanácshoz fordul, és csak ezután hoztak szankciókat a szexuális zaklatással kapcsolatban. Máté Gábor hozzátette: Gothár Péter esetében egy kéretlen közeledés áll az ügy hátterében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában