hazai szépségek

2019.10.25. 19:33

Már tizenhétezer képen mutatták meg Magyarország értékeit

Megkezdődött a magyar kormány által elindított Magyarország 365 fotópályázat anyagának zsűrizése.

Az ország értékeinek bemutatását célzó pályázatra mintegy 4700 professzionális és amatőr fotográfus összesen 17 ezer képet nevezett.

A szakmai zsűri elnöke Kaiser Ottó fotográfus, tagjai Keleti Éva és Kerekes Emőke fotográfusok, Szarka Klára fotótörténész és Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

Váratlanul nagy számú fotó érkezett be, ráadásul olyan magas színvonalú az anyag, hogy magunk is meglepődtünk

- mondta el az eddigi tapasztalatokat összegezve pénteken Kaiser Ottó.

Mint kiemelte: „bennünket is, akik a fotográfiában élünk évtizedek óta, meglepett, hogy mennyire él a magyar fotográfia. Egy olyan réteg került elő, akik egy része amatőr, de magas szinten fényképez, áldoz a technikára, megtanulja az utómunkálatokat is”.

Keleti Éva hangsúlyozta, a vártál is sokkal magasabb színvonalú az eredmény: ez az anyag a 21. század fotográfiájának tökéletes keresztmetszete, ráadásul alig találni benne rossz képeket.

A pályázat anyaga olyan, mint egy tankönyv: „most újra megismerem belőle Magyarországot, mert szinte nincs olyan kis szeglete az országnak, ahonnan ne érkezett volna magas színvonalú fotó”

- közölte.

Keleti Éva elárulta, hogy eddigi kedvence egy olyan kép, amely a Tejútrendszert ábrázolja: háttal a nézőnek egy kislány áll vastag copffal, amely a képen a Tejút folytatása. A világmindenség és Magyarország össze van kötve a fotón – jegyezte meg.

Tassy Márk elsősorban az anyag változatosságát emelte ki: állatfotókban például igen erős a mezőny, de vannak nagyon humoros képek is. Sok felvétel érkezett a Balaton partjáról és a Balaton-felvidékről, a Dunakanyarból, továbbá Tokaj környékéről is – számolt be.

Kaiser Ottó ugyanakkor hozzátette, nemcsak a slágerhelyszínek jellemzik az anyagot, nem csupán a „Budapest-Balaton-Hortobágy háromszögben” gondolkodtak a pályázók, hanem a legeldugottabb helyekről is ragyogó fotók érkeztek.

A zsűrielnök elmondása szerint különböző méretű hazai és remélhetőleg külföldi kiállításokban gondolkodnak: lesz egy kamaratárlatokra való, mintegy 30 darabos válogatás; egy nagyobb kiállítóterekbe szánt, 50-60 képes anyag, de terveznek egy 80-100 fotót felvonultató, bővebb verziót, továbbá egy bővebb merítést nyújtó online kiállítást is.

Mint közölte, jelenleg még nézőképeken tekintik át az anyagot, a következő fázisban aztán ellenőrizni kell, az adott képek milyen felbontásban készültek, lehet-e belőlük 70x100-as nagyításokat készíteni.

A közönségszavazásban természetesen nem mind a 17 ezer kép vesz majd részt, hanem kategóriánként a legjobb 50-60 fotó – mondta el Kaiser Ottó.

Mint hangsúlyozta: minden alkotóval, akinek a fotóját akár papír alapon, akár online kiállítják, szerződést kötnek, amely arra jogosítja fel a kiíró intézményeket, hogy tárlatokon, valamint azok népszerűsítésére használhassák a képeket. A szerzői és felhasználási jog tehát az alkotónál marad – emelte ki Kaiser Ottó.

A Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Magyar Természetjáró Szövetséggel és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével együttműködésben kiírt Magyarország 365 pályázat képeit október 18-ig lehetett feltölteni három kategóriában: táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek.

A kategóriagyőztesek jutalma 1-1 millió, a második helyezetteké fejenként 500 ezer, a harmadik díjasoké 300 ezer forint lesz, és az internetes közönségszavazás győztesei is kategóriánként 1 millió forinttal gazdagodhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában