nyolc és fél év után

2019.09.26. 16:55

Távozik a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója

Távozik posztjáról Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, a Filmszakmai Döntőbizottság elnöke – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. csütörtökön.

Budapest, 2019. július 2. Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója beszédet mond a magyar kulturális diplomáciai hálózat éves konferenciáján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. július 2-án. MTI/Bruzák Noémi

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A közlés szerint a vezető „teret kívánva adni új elképzeléseknek”, nyolc és fél év után távozik.

„A filmalapnál eltöltött időszak szakmai pályafutásom legnagyobb kihívása volt. Szerettem ezt a munkát.

Ezalatt az időszak alatt a magyar filmtámogatás rendszere megújult, az állami támogatás folyamatos, stabil elérhetőségének és a magyar filmszakma tehetséges alkotóinak köszönhetően a magyar film ismét tekintélyt vívott ki magának a hazai közönség előtt és a világban is.

A magyar filmipar megerősödött, Magyarország a világ egyik legvonzóbb helye lett a külföldi filmek számára, sok ezer magyar szakembernek biztosítva kiszámítható, folyamatos munkát” – idézi a közlemény Havas Ágnest.

A távozó vezető arról is beszélt, hogy átadja helyét „azoknak, akik új tervekkel, új elképzelésekkel dolgoznak majd a magyar film hírének öregbítése érdekében és minden bizonnyal tovább segítik az alkotói kreativitás szárnyalását. Biztos vagyok abban, hogy Káel Csaba kormánybiztos úr továbbfejleszti mindazt, amit nyolc és fél év alatt felépítettünk. Köszönettel tartozom Andy Vajnának, filmalapos kollégáimnak és a magyar filmeseknek”.

Az MNV közleménye kitér arra is, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap zökkenőmentes működése továbbra is biztosított.

Havas Ágnes egy korábbi interjúban elárulta, milyen filmeket szeret nézni a hazai közönség, és arról is beszélt, milyen változásokat hozott a magyar filmiparban Andy Vajna halála. Erről itt olvashat bővebben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában