Csacsika család

2019.01.30. 12:30

Már színpadon is láthatjuk Mézgáékat

A legendás rajzfilmsorozat főszereplőit legtöbbünknek nem kell bemutatni: Mézga Géza, Paula, Aladár, vagy épp Máris szomszéd egy nemzedék gyerekkorának kedves karakterei.

Április 15-től már színpadon is láthatja a közönség a Mézga család kalandjait. Szűcs Gábor, a darab rendezője az ECHO TV Kultúrklub című műsorában elmondta: a Mézga család elképesztő kalandjai mindig a nappaliból indulnak ki, alapvetően ott érnek össze a szálak. Megjegyezte, azért válhatott ilyen sikeressé ez a sorozat, mert az átlagos családok átlagos hétköznapjainak egy metszetét mutatják meg, ugyanakkor – mint minden családnak – különös és szerethető ismertetőjegyeik, sajátságosságaik is vannak.

Mint mondta, a színdarab cselekményének alapját az adja, hogy a Mézga család a jövőben élő köbükivel tartja a kapcsolatot, akitől mindenféle csodálatos szerkezetet kapnak ajándékba, melyek alaposan felforgatják a család életét. Hozzátette: nem a mai világ kütyüiről, intelligens eszközeiről, iPad-ekről vagy ilyesmikről lesz szó, hanem még ezeknél is izgalmasabb szerkezetek „hozzák működésbe” a történetet.

Szűcs Gábor elmondta: az eredeti mese alkotóihoz – Ternovszky Béla, Nepp József és Romhányi József – méltó szövegkönyv készült, amely alkotás Deák-Lőrinc Andrea és Romhányi Ágnes munkáját dicséri.

A darab bemutatóját április 15-én a budapesti MOM Kultban tartják.

A teljes beszélgetés:

https://stream.echotv.hu/videos/2019/01/720/20190129_kulturklub.MP4

Borítókép: illusztráció. Fotó: M2 / Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában