Elismerés

2018.12.13. 13:28

A Rákóczi Szövetség kapta idén a Duna-díjat

Az elismerést Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.

Budapest, 2018. december 13. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j) átadja Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjat a Rákóczi Szövetség alapítójának és tiszteletbeli elnökének, Halzl Józsefnek (b) és a szövetség elnökének Csáky Csongornak (k) az MTVA Kunigunda utcai székházában 2018. december 13-án. MTI/Mohai Balázs

Semjén Zsolt a díjazott szervezetet méltatva kiemelte: a Rákóczi Szövetség 1989-ben azért alakult, hogy „sokféleképpen támogassa” a kárpát-medencei magyarságot a megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint hogy „ápolja és tudatosítsa II. Rákóczi Ferenc és Esterházy János szellemi örökségét”.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott:

a szövetség munkájában a „legimponálóbb, hogy a jövőt választotta”, hiszen „célközönsége a kárpát-medencei középiskolás korosztály”.

Hozzátette: a Rákóczi Szövetség tagjainak száma majdnem 25 ezer; tagsága évente átlagosan 2 ezer új taggal bővül, és az új belépők átlag életkora 22 év.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díj átadásán az MTVA Kunigunda utcai székházában 2018. december 13-án. A díjat a Rákóczi Szövetség kapta.
MTI/Mohai Balázs

A szövetség mintegy 500 helyi szervezettel rendelkezik, ebből 300 a kárpát-medencei középiskolákban működő ifjúsági szervezet. Minden évben többféle programot, rendezvényt szerveznek a fiataloknak, pályázati lehetőséget biztosítanak számukra – mondta.

Emellett

a szervezet legfőbb célkitűzése a magyar iskolaválasztás elősegítése és a magyar fiatalok közötti személyes kapcsolatok ösztönzése,

mert ezek révén erősödik a nemzeti identitás, és épülnek a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatok.

„Amit vállaltak, az küldetés, amit tettek, az szolgálat, és amit elértek, az maga a csoda” – fogalmazott Semjén Zsolt.

A Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díj, Kun Éva keramikusművész alkotása.
MTI/Mohai Balázs

Kitért arra is: a magyar kormány nem feledte a rendszerváltozás utáni első szabadon választott miniszterelnök, Antall József legelső parlamenti beszédében elhangzott mondatát, hogy „lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni”. A mai magyar nemzetpolitika is az antalli irányt követi, de „már nemcsak lélekben, hanem alkotmányos felelősségvállalásként”.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ismertette:

a Duna-díjat azok kaphatják meg, akik sokat tettek a nemzet megmaradásáért és a magyarság összetartozásáért.

A szobor Kun Éva szobrászművész alkotása, Szűz Máriát ábrázolja, kezében a több darabból álló Szent Koronával, amely az elszakított országrészeket szimbolizálja – mondta Dobos Menyhért.

A Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjjal kitüntetett Rákóczi Szövetség elnöke, Csáky Csongor az elismerés átadásán az MTVA Kunigunda utcai székházában 2018. december 13-án.
MTI/Mohai Balázs

Az elismerést Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Halzl József, a szervezet alapító és tiszteletbeli elnöke vette át.

Csáky Csongor a díjat megköszönve azt mondta, a kitüntetés arra ösztönzi őket, hogy továbbhaladjanak az úton, amelyet a szervezet alapítója jelölt ki. Halzl József tette le a szervezet „fundamentumait”, és vezette sok éven keresztül azokat a munkatársakat, akik a Kárpát-medence számos helyén, mégis egymással összefogva végzik feladataikat – tette hozzá.

A Duna-díjat először Csoóri Sándor író, költő, a Duna Televízió egyik alapítója vehette át. Őt követte Sára Sándor, a Duna Televízió első elnöke, majd Tőkés László református lelkész, európai parlamenti képviselő. 2015-ben a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, 2016-ban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, tavaly pedig Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke volt a díjazott.

 

Borítókép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j) átadja Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjat a Rákóczi Szövetség alapítójának és tiszteletbeli elnökének, Halzl Józsefnek (b) és a szövetség elnökének Csáky Csongornak (k) az MTVA Kunigunda utcai székházában 2018. december 13-án.

MTI/Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában