győzelem

2018.07.02. 10:48

Magyar csapat nyerte a 3. Zsolnay Fényfesztivál fényfestőversenyét

A vetítések és fényszobrok az eddigieknél is nagyobb területen helyezkedtek el, a teljes belvárost behálózó Fény útja összesen 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltett életre.

Pécs, 2018. június 29. Fényfestés Pécs belvárosában a Zsolnay Fényfesztivál elsõ napján, 2018. június 28-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Fotó: Sóki Tamás

A magyarországi Fluid csapata Seven című alkotásával nyerte meg a 3. Zsolnay Fényfesztivál fényfestőversenyének első díját Pécsett – közölték a csütörtökön kezdődött programsorozat vasárnapi zárónapján a szervezők.

A baranyai megyeszékhely székesegyházának homlokzatára meghirdetett nemzetközi Zsolnay Light Art Fényfestőverseny öttagú nemzetközi zsűrijének döntése nyomán a második helyezett Kertész Éva lett, harmadikként pedig a mexikói Nullpixel végzett. A közönségdíjat a magyarországi Artcontrols csapata nyerte el – áll a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közleményében.

Mint ismertették, a Zsolnay Street Artist versenyen az utcaszínházi és utcai cirkuszi produkciók versengtek: közülük a közönség az argentin Circo Eguapot választotta győztesnek. A kft. összesítése szerint a minden eddiginél látványosabb idei fényfesztiválon több mint 70 ezer látogató vett részt.

Fényfestés Gázi Kászim pasa dzsámiján a pécsi Széchenyi téren a Zsolnay Fényfesztivál első napján MTI Fotó: Sóki Tamás

A szervezők mintegy 100 programmal, a többi között háromdimenziós fényfestéssel, újcirkuszi és utcaművészeti kavalkáddal várták a látogatókat, a kedvelt pécsi épületek fényfestést, a belváros ismert terei és rejtett zugai fényinstallációkat kaptak.

A vetítések és fényszobrok az eddigieknél is nagyobb területen helyezkedtek el, a teljes belvárost behálózó Fény útja összesen 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltett életre.

Az összegzés a fesztivál leginkább magával ragadó látványosságai között egy hét méter átmérőjű valósághű, ragyogó Hold-installációt említett meg.

Borítókép: Fényfestés Pécs belvárosában a Zsolnay Fényfesztivál első napján, 2018. június 28-án.

MTI Fotó: Sóki Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában