Krimi

2023.03.19. 06:05

Sikertelen szöktetés: brutálisan összeverte rokonuk szerelmét két bátonyterenyei férfi (videó)

A 44 éves apa 20 éves fiával bántalmazta és halálosan megfenyegette a salgótarjáni Rómeót.

Illusztráció: Shutterstock

A Salgótarjáni Rendőrkapitányságon március 14-én a reggeli órákban személyesen tett feljelentést egy 23 éves férfi. A sértett elmondása alapján előző este taxival megjelent barátnője bátonyterenyei otthonánál, azzal a céllal, hogy 17 éves szerelmét elszöktesse - írja a Nool.hu.

A lány édesapja és testvére személygépkocsival indult a fiatalok után. Salgótarján határánál utolérték és megállították őket. A két gyanúsított a gépjárműből kiszállva a taxihoz szaladt, és a lányt a párjával együtt erőszakkal a saját gépkocsijukba ültették, majd visszavitték őket Bátonyterenyére.

 Már az úton megkezdődött a fiatal férfi bántalmazása, ugyanis a 44 éves elkövető a sértettet több alkalommal arcon ütötte, illetve megfenyegette, hogy most már nem engedi haza, meg fog halni. A bátonyterenyei házhoz érve folytatták a bántalmazást és a fenyegetéseket, egy kést és egy fegyvernek látszó tárgyat is elhelyeztek mellette. 

Az idősebb férfi egy baseballütővel több alkalommal megütötte lánya párját, a sértett a bántalmazások következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai a két férfit Bátonyterenyén elfogták. A hatóság tagjai a két elkövetőt előállították, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói kihallgatták és őrizetbe vették őket, valamint indítványozták a letartóztatásukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!