Gyerekei szeme láttára ölték meg

2022.08.16. 12:37

Öngyilkosságnak álcázták a gyilkosságot, de lebuktak

Őrizetbe vettek a fővárosi nyomozók két férfit, akik a gyanú szerint tavaly gyógyszerrel megölték egyikük élettársát, hogy megszerezzék a lakását és a pénzét.

Fotós: Shutterstock

A közlemény szerint az egyik férfi tavaly határozta el, hogy megöli 44 éves élettársát, hogy megszerezze a nő VI. kerületi lakásának bérleti jogát és hatmillió forintját - írja a police.hu.

Az akkor 32 éves férfi 2021. június 14-én a lakásban barátja segítségével nagy mennyiségű gyógyszert oldott fel a nő italában, majd miután élettársa elvesztette az eszméletét, még több gyógyszert adtak be neki, ami az asszony halálát okozta.

Az első adatok önkezű túladagolásra utaltak és nem vetették fel bűncselekmény gyanúját, idén azonban a fővárosi életvédelmi nyomozók olyan információk birtokában jutottak, amelyek alapján nyomozást indítottak - tették hozzá.

A büntetőeljárás során beszerzett szakértői vélemények és további bizonyítékok alapján a nő volt élettársát augusztus 12-én Állampusztán fogták el, amikor más bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztésének letöltése után szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Társát, egy 46 éves férfit a rendőrök Csepelen fogták el.

Mindkét férfit nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését 

- áll a közleményben.

Mókuskerékből szabadult volna Zsuzsanna

Az asszony a halála előtt már jó ideje elhidegült agresszív párjától, aki viszont még mindig nála élt barátjával, T. Mihállyal együtt:

Szegény három műszakban dolgozott, az a férfi meg hébe-hóba, ha volt munkája. Emellett lelkileg terrorizálta és megcsalta a lányomat, egy másik nőnek gyereket csinált, majd magára hagyta, aztán ide-oda költözött a két nő között. Nem csoda, ha szabadulni akart tőle a lányom 

– sóhajtotta Zsuzsanna megtört édesapja. A családanya előtt azonban egy nap felcsillant a szabadság lehetősége - derítette ki a Bors.

– Egy barátunkkal megegyeztek egy lakáscserében, és amikor pénteken együtt bográcsoztak, a férfi 6 millió forintot át is adott Zsuzsannának. Ő a melltartójába és a párnahuzatba dugta el a pénzt, szombaton pedig a zárat is lecserélte, hogy be se juthasson az a férfi. Hétfőn mentek volna lepapírozni a cserét – sorolta az édesapa.

Kérdések sora...

Mikor már úgy tűnt, új életet kezdhet, vasárnap jött a sokkoló hír, hogy megtalálták Zsuzsanna holttestét. Ekkor F. Bálint és T. Mihály is a lakásban voltak, ugyanis a gyerekek a zárcsere ellenére beengedték apjukat. A két férfi azt állította, hogy próbálták ugyan az asszonyt újraéleszteni, de mikor nem sikerült, kihívták a mentőket. Mindketten azt vallották, hogy Zsuzsa öngyilkos lett. B. L.-ék azonban nem nyugodtak bele:

Ha öngyilkos akart volna lenni, lett volna a hosszú évek megaláztatása alatt bőven alkalma, de nem akkor, mikor végre hatmillió forinttal a zsebében új életet kezdhetett volna.

Ki hallott ilyet, hogy valaki kap pénteken hatmilliót, szombaton lecseréli a zárat, hétfőn ment volna átíratni a lakást, de vasárnap öngyilkos lesz, a pénznek pedig nyoma sincs? És hogy lehet, hogy csak akkor hívtak hozzá mentőt, mikor már lilult a szája? Miért nem azonnal? 

– tette fel a kérdések sorát az apa. Ezért lányával, Zsuzsa testvérével együtt feljelentést tett a rendőrségen, az ügyészség pedig vizsgálódni kezdett.

Döbbenetes vallomás

Ekkor jutott a hatóságok tudomására a hatmillió forint és az a tény, miszerint a két kisgyerek otthon volt a tragédia óráiban. A hét- és kilencéves gyerekek döbbenetes vallomást tettek a pszichológus szakértő jelenlétében, a vallomásról pedig szakértő állapította meg, hogy valós:

Zsuzsanna még aznap is munkában volt, mikor fáradtan hazatért, az a két férfi kávéval kínálta. 

Mindkét unokám elmondta, hogy látta, hogy a két férfi valamit tesz Zsuzsa kávéjába. A kislány úgy fogalmazott: papa, nem szoktam ilyet csinálni, de leselkedtem – és elárulta, hogy látta, ahogy zsepit nyomnak le az anyja torkán. Azt is elmondták, hogy Zsuzsanna nem is leesett az ágyról, hanem lerúgták 

– mondta elcsukló hangon az édesapa, aki elmondta, hogy a kisfiú korábban is akart valamit mondani a rendőröknek, azonban édesapja akkor letorkolta.

Ricsikém félt az apukájától, most is félnek tőle mind a ketten. Amúgy azóta sem nézett nagyon a gyerekei felé, őket a másik lányom neveli

– sóhajtott szomorúan B.L.

 

A Bors azt is megtudta, hogy a gyerekek mentőt akartak hívni anyjukhoz, amikor az már láthatóan rosszul volt a szerektől, ám nem engedték nekik, így végignézték Zsuzsa haláltusáját. A kicsik azóta is trauma hatása alatt vannak, Zsuzsa testvére hosszú idő óta ápolja a lelküket, terápiára viszi őket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!