Borzalmas

2022.01.18. 11:50

Elrabolták és megerőszakolták a kaposvári nőt, a kislánya is vele volt

A férj akarata ellenére hozta el feleségét és gyermeküket egy családon belüli erőszak áldozatainak fenntartott otthonból.

A büntetett előéletű, negyvenes éveiben járó kaposvári férfi rendszeresen bántalmazta és becsmérelte feleségét, a gyerekükkel is agresszív volt. Az asszony egy idő után ki akart lépni a bántalmazó kapcsolatból, ezért tavaly év elején a családvédelmi hatóságok segítségével titokban, kislányával együtt elköltözött egy olyan, Kaposvártól távoli védett otthonba, ahol a férfi nem találhatott rájuk- derül ki a Bors cikkéből.

A férfi erőszakossága miatt azonban a kommunikáció nem szakadt meg teljesen, és a nő véletlenül megosztott vele egy olyan dokumentumot, amiből a férfi rájött, hogy hol vannak.

Tavaly májusban felkereste a nőt, aki a éppen óvodába kísérte gyereküket. Erélyesen felszólította feleségét, hogy szálljanak be a társa által vezetett kocsiba, mert közösen fogják óvodába vinni a kislányt.

A gyerekét féltő asszony nem mert ellenkezni, majd a férfi a kocsiban megragadta a haját és közölte, hogy Kaposvárra fognak menni. 

A nő ezután kérlelni kezdte férjét, aki erre torkon ragadta és megfenyegette, hogy bántalmazni fogja a családját, ha nem teszi azt, amit kér.

Az asszony kilátástalanságában Kaposvárra ment a férfival, aki megerőszakolta. Gyermekéve csak másnap tudott elszabadulni úgy, hogy a védett otthonnak gyanússá vált a hirtelen távozásuk, ezért értesítették a kaposvári rendőröket. Az őrizetbe vett férfit az ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben fegyházbüntetés, míg a társával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!