Bulvár-celeb

2021.11.09. 05:52

Iskolai erőszak: megszólalt a megalázott fiú édesapja, feljelentést tesznek (videó)

A napokban felkerült egy videó a legnagyobb közösségi oldalra, amelyen az látható, hogy több fiatal körbeveszi társukat, majd egyikük a cipőjének megcsókolására kényszeríti. A felvétel Szombathelyen készült.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A néhány nappal ezelőtt feltöltött videót számosan megosztották már a legnagyobb közösségi oldalon. A felvételt portálunkon, az arcok kitakarása mellett tesszük közzé.

A megalázott fiú apja nyilatkozott a vaol.hu-nak.

A Vas megyei hírportálnak sikerült beszélnie a megalázott fiú édesapjával, aki telefonon elmondta, hogy éppen a rendőrségen van és feljelentést tesz az ügyben, bár információja szerint a rendőrök a médiában megjelent videó után már hivatalból elindították a vizsgálatot. Az apa elmondta, ők nem Szombathelyen élnek, viszont a fiú ott kollégista és a megyeszékhelyen is jár iskolába. Úgy tudja, a videóban szereplők nem a fia osztálytársai, nem ismerte fel őket.

Az apa hétfőn szembesült a videóval, utána felhívta a fiát, de mindenképpen személyesen fog vele mélyebben elbeszélgetni, még hétfőn. A fiú azt mondta, hogy eddig nem merte elmondani a történteket, mivel annyira megalázónak tartotta az esetet, ekkora túlerővel szemben esélye sem volt, csak azt tudta tenni, amit mondtak neki.

Az apa tudomása szerint az iskola tanárai már vasárnap tudtak a történtekről és a videóról is, de az iskolából eddig semmiféle hívást vagy jelzést nem kaptak, amit nagyon sérelmeznek.

A videóval kapcsolatban 2021. november 8-án feljelentés érkezett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra. A feljelentés alapján a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit – olvasható a police.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!