Ország-világ

2020.11.28. 12:13

Szijjártó: újabb 61 milliárdos támogatást kaphatnak a cégek fejlesztésekre (videó)

Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat – jelentette be szombaton a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Szijjártó Péter úgy nyilatkozott szombaton az MTI-nek, miután részt vett a gazdaságstratégiai megbeszélésen a Karmelita kolostorban, hogy ebben a küzdelemben azok a vállalatok a legfontosabb szövetségeseik, amelyek a nehéz körülmények ellenére is vállalják, hogy fejlesztenek.

Hozzátette, a mostani fejlesztések, illetve beruházások jelentik a garanciáját a meglévő munkahelyek megvédésének, ezért a kormány támogatást nyújt azon cégeknek, amelyek vállalják, hogy nem bocsátják el a náluk dolgozókat.

A magyar gazdaság életerejét világosan mutatja az a tény, hogy negyedóra alatt 363 cég jelentkezett erre a támogatásra

jelezte, hozzátéve, hogy ebből 285 magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik, míg a maradék itteni, de külföldi tulajdonú, ugyanakkor magyar embereket foglalkoztató vállalat.

A 363 cég mintegy 199 milliárd forintnyi beruházásra szánta el magát, s ezzel mintegy 49 ezer munkahelyet védenek meg hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter, akik köszönetet mondott az említett vállalatoknak, megjegyezve, hogy a kormány a beruházás összegének mintegy egyharmadát állja.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában