Szemben a szegénységgel

2017.10.17. 06:45

Rétvári Bence: a munka, az adócsökkentés és a családok támogatása a kivezető út

E három jelenti a szegénységből kivezető utat az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint – derül ki a politikus MTI-nek adott nyilatkozatából.

Rétvári Bence hozzátette: Magyarország 2010 óta ezen az úton jár, és azóta harmadára csökkent a munkanélküliség, a segélyt felváltotta a munka, csökkennek az adók, nőnek a bérek, és egyre több pénz marad a családoknál. Az idősek megélhetését is több intézkedés segíti – mondta az államtitkár, kifejtve: megőrzik a nyugdíjak értékét, a gazdasági növekedésnek köszönhetően pedig idén először nyugdíjprémiumot is kapnak a nyugdíjasok, csökkent a rezsi, a legfontosabb élelmiszerek áfája, és idén is több mint kétezer településen osztanak szociális tűzifát a rászoruló időseknek.

A kormány célja, hogy mindenki, aki tud, dolgozzon – szögezte le az államtitkár, hozzáfűzve: ezért a leghátrányosabb helyzetben lévőknek is segély helyett munkát biztosítanak. A leghátrányosabb helyzetben lévő munkavállalók foglalkoztatását a munkahelyvédelmi akcióval segítik. Már nemcsak rekordon van a foglalkoztatás, hanem egyre jobban megéri dolgozni, mert csökkennek az adók és nőnek a bérek – tette hozzá.

Rétvári Bence kiemelte: a béremelések 2018-ban is folytatódnak: a minimálbér újabb 8 százalékkal 138 ezer forintra emelkedik, a szakmunkás minimálbér újabb 12 százalékkal nő, összege 180 ezer 500 forint lesz, és a közszférában is folytatódnak a béremelések.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az adócsökkentésekkel és a családtámogatásokkal egyre több pénz marad a családoknál is. „A polgári kormány Európában az egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadót és a legtöbb családi adókedvezményt biztosítja” – fogalmazott Rétvári Bence, hozzátéve: jövőre a kétgyermekesek családi adókedvezménye tovább nő, havi 35 ezer forintra emelkedik, a legalacsonyabb keresetű 130 ezer családnak pedig továbbra sem kell adóznia.

A családok megélhetését emellett rezsicsökkentéssel és a legfontosabb élelmiszerek áfájának radikális csökkentésével segítik – folytatta az államtitkár, kifejtve: az otthonteremtésben is „új korszakot” nyitottak. Lezárták a devizahitelezés korszakát és megteremtették az olcsó, biztonságos, kiszámítható otthonteremtés feltételeit.

„Soha ennyi gyermek még nem vett részt ingyenes gyermekékeztetésben és ingyenes tankönyvellátásban, mint ma” – hangsúlyozta Rétvári Bence. Félmillió gyermek étkezik ingyen és több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet. A rászoruló gyermekek szülei az iskolai szünidőben is igényelhetik az ingyenes étkezést – közölte.

Mindemellett Európa legnagyobb szociális programjában, az Erzsébet-programban már csaknem egymillió ember és ebből félmillió gyermek számára biztosítottak üdülési lehetőséget – jelezte az államtitkár. A kormány tovább erősíti a gyermekvédelmet: több pénz, több szakember, több Biztos Kezdet Gyerekház, több tanoda és több kollégiumi férőhely segíti a rászoruló gyermekek fejlesztését – mondta Rétvári Bence.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában