Járvány

2020.12.02. 13:28

Már novemberben jelentősen megugrott a postai csomagforgalom

A Magyar Posta jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat.

A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat – közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.

A naponta beérkező csomagmennyiség az elmúlt másfél hétben a 2019-es karácsonyi idény legerősebb napjait is felülmúlta, és átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon – írták a közleményben.

A forgalmat a webáruházak akciói mellett a járvány is erősíti. A fertőzésveszély miatt a vásárlók kerülik az üzleteket, és inkább a világhálóról rendelnek. Kevesebb lesz a személyes találkozás is, ezért sok ajándék küldeményként ér majd célba a posta szerint.

A Magyar Posta azt tapasztalja, hogy a karácsonykor népszerű termékek, vagyis a tévé, a számítógép, a mobiltelefon mellett idén sokan küldenek kozmetikai termékeket, sportszereket, vitaminokat, étrendkiegészítőket és porszívót.

A közlemény felhívja a figyelmet a pontos címzésre, valamint javasolja december 18-ig feladni a karácsonyra szánt csomagokat. A vásárlók ügyeljenek arra is, hogy a webáruházak milyen szállítási időt vállalnak a küldeményeikre – olvasható a posta közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában