rekordok

2018.08.21. 05:48

Jelentősen nőtt a budapesti reptér forgalma

A bővülés az új, amerikai járatok elindításának is köszönhető.

Az év első négy hónapjában 8 377 569 utas fordult meg a reptéren, az idei első hét havi forgalom pedig 14,7 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mértet. Júliusban pedig 1 512 923 utas fordult meg a Budapest Airport (BA) termináljain, írja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) tájékoztatására hivatkozva a Magyar Hírlap.

A nagyarányú fejlődés, legalábbis júliusban, annak is köszönhető, hogy idén már négy észak-amerikai útvonal érhető el Budapestről, a már itt lévő légitársaságok nagyobb repülőgépeket állítanak be a budapesti járatokra, illetve tovább sűrítik a menetrendet is. A nyári időszakban a hagyományos európai és földközi-tengeri nyaralóhelyek felé szintén jelentős volt a forgalombővülés.

Tavaly a budapesti repülőtéren rekordszámú, 13 millió utas fordult meg, a várokozás szerint ebben az évben az utasszám elérheti a 15 milliót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában