Ingatlanpiac

2018.04.23. 07:53

A kínaiak veszik nálunk a legtöbb lakást az Unión kívüliek közül

Minden második kérelmet kínaiak adnak be magyarországi ingatlanszerzés engedélyezésére az unión kívülről, de a törökök is felzárkóztak az élbolyhoz.

Kismértékben nőtt, de még így is csak a teljes volumen 2 százalékát adja az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országain kívülről érkezők által megvásárolt magyarországi ingatlanokra kötött szerződések száma. Az évi 150 ezer adásvételi tranzakció közül tavaly 3154, két éve pedig 2778 ingatlan esetében volt kormányhivatali engedélyre szükség a vásárláshoz. A kormány honlapján most közzétett adatok szerint 2017-ben 3206 engedélyköteles ingatlanvásárlást jelentettek be, ami csaknem 10 százalékkal több, mint 2016-ban. A teljes magyar lakóingatlan-piacon az uniós vásárlókkal együtt összességében 6-7 százalék volt az utóbbi években a külföldi vevők aránya – írja a hétfői Világgazdaság.

A speciális vevőkör – az engedélyköteles tranzakciókban szereplők – összetétele nem változott, bár tavaly jelentősen megugrott a kínaiak száma, akik 20 százalékkal több ingatlant vásároltak, mint az előző évben. A bázis azonban olyan alacsony, hogy kínai rohamról még így sincs szó, csak arról, hogy 1213 helyett tavaly már 1573 ingatlanra szerződött kínai vevő. A tranzakciók túlnyomó többségében lakás és lakóház szerepel, üdülő és hétvégi ház, valamint gazdasági épület csak elvétve.

A stabilan második helyen álló orosz vevőkről viszont köztudott, hogy szívesen vásárolnak Hévízen, de korántsem csak ott, a belső pesti részeket, elsősorban a VI. és a VII. kerületet is nagyon kedvelik. Az oroszok jellemzően maguknak és többnyire lakhatás céljából keresik a luxuskategóriájú pazar villákat és belvárosi nagypolgári lakásokat.

A Nagykörúton belüli területeken a 200 ezer eurós (60 millió forintos) és a drágább ingatlanok népszerűek, Budán pedig a 300-400 ezer eurós házakat keresik a külföldiek – tájékoztatta a Világgazdaságot Hegedűs László, a Duna House ingatlanközvetítő hálózat franchise-partnere.

A törökök az ingatlanfejlesztési terveikhez kutatnak telkeket és felújítandó házakat, a kivitelezést pedig otthonról szervezett vendégmunkásokkal tervezik megoldani.

Újabban megjelentek a piacon azok a külföldiek, akik kiküldetésben dolgoznak itt, és a havi 1000-1200 eurós volumenű lakhatási támogatásukat nem bérlésre fordítják, inkább ingatlant vásárolnak 200 ezer euróért, amit öt év múlva várhatóan jó hozammal, 240-250 ezer euróért értékesíthetnek.

Hegedűs szerint Budapest vonzó befektetési célpont lett, az Európai Unión belül nem számítanak drágának az itteni lakások.

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában