Katasokk után

2023.06.07. 11:46

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma hazánkban

Idén megfordult a kata eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend – derül ki egy friss elemzésből.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Áprilisban ismét növekedésnek indult a hazai vállalkozások száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 1 830 000 regisztrált gazdasági szervezetet tartottak nyilván, míg egyéni vállalkozásból 579 000 működött. A vállalkozások száma tavaly július óta folyamatosan csökkent, akkor még 1 875 000 működött. A rendkívül kedvező adózási forma, a kata megszüntetésének hatására azonban cégbezárási láz indult el, így a regisztrált vállalkozások száma azóta folyamatosan csökkent. Az intézkedés bejelentése óta eltelt időszakban – tavaly június és idén április között – 142 ezer cég szűnt meg, míg az előző év azonos időszakában ennek alig több mint a fele, 78 ezer. Ezzel a megszüntetési ütemmel a cégalapítások nem tudtak lépést tartani. Áprilisra azonban már kilencezer alá csökkent az egy hónap alatt megszűnő vállalkozások száma a KSH adatai szerint, míg a korábbi hónapokban az ütem még két számjegyű volt – világít rá az Erste Bank elemzése.

Az idén a legnagyobb arányban az építőiparban, a szállítási-raktározási ágazatban és a szolgáltatási szektorban nőtt a vállalkozások száma. A turisztikai iparban és a vendéglátásban, az oktatásban és a kereskedelemben is több vállalkozás működött áprilisban a tavaly év véginél. A mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások száma azonban csökkent, de még így is ezek a cégek teszik ki az összes magyar vállalkozás negyedét.

A változások a mikrovállalkozásokat érintették leginkább. Ezek a tíz főnél kevesebbet foglalkoztató cégek jelentik a vállalkozások 98 százalékát, ők foglalkoztatják a szféra munkavállalóinak negyven százalékát, ám az összes nettó árbevételnek a húsz százalékát sem érik el. Ezeknél a cégeknél fejtette ki leginkább a hatását a tavalyi cégbezárási láz: számuk több mint 45 ezerrel csökkent tavaly június óta – a bezárások zöme kötődik hozzájuk. Közben a húsz főnél nagyobb vállalkozásoknál folyamatos volt a növekedés. Azt, hogy a cégek megszüntetésére nemcsak az adóváltozások, hanem a gazdasági nehézségek is hatással lehettek, mutatja, hogy a tíz főnél többet, de húsz főnél kevesebbet foglalkoztató társaságok száma is mérséklődött tavaly nyár óta, bár sokkal kisebb ütemben.

A vállalkozói kedv a tavalyi cégbezárások idején és a gazdasági nehézségek ellenére sem csökkent – idézi a bank közlménye Csajtai Andreát, az Erste kisvállalkozásokkal foglalkozó területének vezetőjét.

Elmondása szerint tavaly nyár óta is átlagosan több mint tízezer új vállalkozást jegyeztek be minden hónapban, csak ezt „elfedte” a megszűnő vállalkozások magas száma.

A vállalkozói kedv fennmaradását jelzik az Erste adatai is: az újonnan kihelyezett kisvállalkozói hitelek állománya tavaly egész évben 23 százalékkal nőtt, és a bővülési ütem az idén sem csökkent jelentősen, az első negyedévben 21 százalékos a növekedés a múlt évihez képest is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában