Alapkőletétel

2023.03.17. 12:00

A Schneider Electric 16 milliárd forintos beruházásával 500 új munkahely jön létre Dunavecsén

A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Fotó: Borsos Mátyás

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Schneider Electric új, klímasemlegesen működő gyárának ünnepélyes alapkőletételén arról számolt be, hogy ez már a francia vállalat ötödik magyarországi üzeme lesz, ahol középfeszültségű eszközöket fognak előállítani elektromos elosztóberendezésekhez.

 

Az állam által 2,3 milliárd forinttal támogatott, összesen 16 milliárd forint értékű beruházás várhatóan 500 munkahelyet biztosít majd 2025 után a térségben élők számára.

 

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt három évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világ, az elmúlt időszak rendkívüli biztonsági és gazdasági kockázatokat hozott magával, mégis, mindezek ellenére is, "fantasztikus mesterhármast" tudott elérni a magyar gazdaság tavaly. Leszögezte: megdőlt a beruházások, az exportteljesítmény és a foglalkoztatás rekordja is 2022-ben.

"A nehézségek és a továbbra is velünk lévő kihívások dacára sem akarjuk idén alább adni, tehát az a minimum elvárás magunkkal szemben, hogy idén még több beruházás jöjjön Magyarországra, mint a tavalyi rekordesztendőben, és az idén még többet exportáljon a magyar gazdaság, mint a tavalyi rekordévben" - közölte.

Ezt persze elmondani könnyű, célként kitűzni sem bonyolult. A végrehajtáshoz azonban feltétlenül szükséges két dolog, az egyik a politikai stabilitás, a másik a stratégiai nyugalom

 - tette hozzá.

Kijelentette, hogy a kormány ezután sem fogja feladni alapvető gazdaságpolitikai céljait, a teljes körű foglalkoztatottságot, illetve azt, hogy Magyarországon kelljen fizetni a munkát terhelő legkisebb adókat. "Ehhez persze újabb és újabb beruházásokra van szükség" - mondta.

A miniszter arra is kitért, hogy a magyar elektronikai szektor termelési értéke tavaly 36 százalékos bővülés után rekordot döntött, ekkor először meghaladta a 10 ezer milliárd forintot, és az idei év első két hónapjában is 47 százalékos növekedést regisztráltak a már mintegy 150 ezer embernek munkát adó, 94 százalékos exporthányaddal dolgozó ágazatban.

A magyar gazdaság sikere nagymértékben függ az exporttól, tehát itt most, ami beruházás történik, az majd az újabb és újabb exportrekordok eléréséhez tud minket hozzásegíteni

 - mutatott rá.

Üdvözölte, hogy Magyarország és Franciaország között józan észen alapuló együttműködés van, és arra is emlékeztetett, hogy a francia cégek alkotják hazánkban a hatodik legnagyobb beruházói közösséget, s az elmúlt nyolc évben 34 nagy francia vállalati beruházás kapott költségvetési támogatást.

Ennek nyomán tavaly csúcsot döntött a kétoldalú kereskedelem volumene, amely most először érte el a tízmilliárd eurót, a magyar export ebből több mint hatmilliárd eurót tett ki.

"Ráadásul, ha már energiaátmenetről beszélünk, a magyar-francia együttműködést itt is szorosabbra fogjuk fűzni (...) A paksi atomerőmű bővítésében a francia szerepvállalást jelentősen meg fogjuk erősíteni, köszönhetően a francia kormány észszerű, racionális és tisztességes hozzáállásának" - húzta alá.

Magyarországnak kitüntetett szerepe van abban az üzleti stratégiában, amit a Schneider Electric megvalósít 

- idézte a cég közleményében Frederic Godemelt, energiarendszerekért és szolgáltatásokért felelős alelnököt.

A multinacionális cég ügyvezető alelnöke kiemelte: az okosgyár szén-dioxid-kibocsátása nulla lesz, geotermikus és napenergiát egyaránt használnak majd, az energiahatékony működést a Schneider Electric saját digitális felügyeleti rendszere fogja vezérelni. A vállalat egyértelmű növekedésre számít az elektromos áramon alapuló megoldásokban, a zöld energia térnyerésében, az energiahatékonysági fejlesztésekben, az új gyárban készülő berendezések is ezt a fejlődést szolgálják majd - tette hozzá.

A Duna Smart Power Systems nevű gyárban, amely 2024-re készül el, középfeszültségű elektromos elosztóberendezéseket gyártanak majd, köztük primer és szekunder kapcsolóberendezéseket, kisfeszültségű villamos kapcsolószekrényeket és azok alkatrészeit, a teljes európai piacra - írták.

Az alelnök megemlítette, hogy a gyár lehetővé teszi Kunszentmiklóson zajló gyártási tevékenységük bővítését is.

A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon, mintegy 2000 dolgozót foglalkoztat négy gyárában (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központjában. Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központjuk, valamint az energia- és fenntarthatósági európai szolgáltató központ, illetve a cég globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központja.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt. értékesítési árbevétele tavaly több mint 81 milliárd forint, egy évvel korábban közel 70 milliárd forint volt, ennek mintegy fele exportból származott. A cég 2021-ben 1,73 milliárd nyereséggel zárt, míg 2020-ban közel 2,17 milliárd forint volt az adózott eredménye.     A társaság korábbi tájékoztatása szerint az SE-CEE Schneider Electric Közép-Kelet Európai Kft. árbevétele 2021-ben közel 244 milliárd forintra nőtt az előző évi 207 milliárd forintról, amelynek több mint 90 százaléka exportértékesítésből származott. A cég adózott eredménye ugyanebben az időszakban 2,7 milliárd forintról 5,8 milliárd forintra nőtt.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában