Vásároljon körültekintően!

2022.05.06. 11:27

Veszélyes vízforralókat találtak a szakemberek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium laboratóriumában tizenhat készüléket vizsgáltak meg, amelyből négy kanna kigyulladhat, egy pedig áramütés-veszélyesnek bizonyult.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban tizenhat elektromos vízforraló termékbiztonsági megfelelőségét ellenőrizte a tárca akkreditált laboratóriuma, négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy másikat pedig mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek - közölte az ITM pénteken az MTI-vel.

Kiemelték, szinte mindenki használ elektromos kannákat, leggyakrabban talán tea- vagy kávékészítéshez melegítenek bennük vizet otthon, vagy a munkahelyen. Különösen fontos tehát, hogy ezek az eszközök minden körülmények között biztonságosak legyenek. A víz és az elektromosság együttes jelenléte önmagában alapos okot szolgáltat arra, hogy a fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kísérje e termék piacát.

Ismertették, az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma vizsgálati eredményei szerint a tizenhat mintavételezett vízforralóból hat nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az egyik készülék táplálására a gyártó védővezető nélküli hálózati csatlakozóvezetéket kötött be, így annak bármelyik fémrésze, és a benne lévő víz is feszültség alá kerülhet, ami akár halálos kimenetelű áramütést okozhat.

Mivel az elektromos kannák a víz felforralása után automatikusan kikapcsolnak, azokat sokan működés közben őrizet nélkül hagyják. A fellépő nagy üzemi áramterhelés hatására azonban a hőkorlátozó eszköz érintkezői összeragadhatnak, és ha nincs másik, a vízforraló túlmelegszik, műanyag részei megolvadnak, láng csap ki belőle, vagy kigyullad. Az öt kannánál megállapított hiba a tűz és égési sérülés veszélye szempontjából három készülék esetében súlyos kockázatot jelent a felhasználókra nézve. A termékvizsgálat részletes eredményei a fogyasztóvédelmi portálon olvashatók - írják a közleményben.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a tárca közleményében hangsúlyozta, a fogyasztóvédelem az ellenőrzésen megbukott hat terméket eltávolíttatja az üzletek polcairól. A rázós elektromos kannák mindegyikét kivonják a forgalomból, súlyos veszély esetén a vevőktől való visszahívásukat is elrendelik. A magyar szakhatóság tavaly a negyedik legtöbb jelzést küldte az uniós termékriasztási rendszerbe, több mint felüket villamossági termékek hibái miatt. A hazai fogyasztóvédelem messze a legnagyobb arányban hívja fel áramütési kockázatokra az európai társszervezetek figyelmét.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában