Kreativitás

2022.05.15. 08:45

Magyar csapat is indul a nemzetközi építőipari innovációs versenyen

A PTE MIK csapata egyedüliként képviseli Magyarországot a júniusi wuppertali eseményen.

Egyedi pluszenergiás házzal szerepel a Solar Decathlon Europe nemzetközi építőipari innovációs versenyen a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) csapata, amely egyedüliként képviseli Magyarországot a júniusi wuppertali eseményen.

A PTE MIK hallgatói által tervezett és előépített ház pénteki pécsi bokrétaünnepségén György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a projektben ötvöződik minden, amit Magyarországon alapkutatásnak, alkalmazott kutatásnak és innovációnak tekintünk.

Kiemelte: a fejlesztés illeszkedik a magyar kormány azon célkitűzéséhez, amely egy élhető Magyarország építésével kapcsolatos, és amelynek eredményeként egyszer majd Európa öt legélhetőbb országa közé tartozik Magyarország.

György László szerint a magyar családok számára olyan élhető környezetet kell teremteni – legyen szó lakóingatlanokról, közösségi terekről vagy életterekről – amelyet magyarok terveznek és építenek fel magyar innovatív alapanyagokból.

Az államtitkár azt mondta, hogy a kormány jelentős szerepet szán az élhetőbb Magyarország megteremtésében a PTE-nek, ennek megfelelően pedig már történtek is lépések.

Beszámolt arról, hogy a PTE 2021-ben 18 milliárd, 2022-ben viszont már 41,6 milliárd forintból gazdálkodik, és jelentősen bővülnek fejlesztési forrásai is. Ez utóbbi kapcsán idén 5,7, jövőre 7,6 milliárd forintot kap az intézmény – fűzte hozzá.

György László elmondása szerint az elmúlt 650 év legnagyobb egyetemfejlesztése zajlik ma Magyarországon, hiszen a modellváltást egy 2700 milliárdos fejlesztés kíséri. Hozzáfűzte: ezen belül közel 100 milliárd forintos fejlesztés jut a pécsi egyetemre a következő években.

Az esemény sajtóanyaga szerint az először húsz esztendeje megrendezett Solar Decathlon nemzetközi építőipari innovációs verseny célja, hogy egyetemi kutatói csoportok működjenek együtt ipari partnerekkel, támogatókkal energiahatékony épületek, mintaotthonok tervezésére, megépítésére.

A versenyen mérnökhallgatók kreativitására és innovációs képességére építve olyan energiatudatos épületet kell tervezniük, amelynek létrehozásában egyetemi kutatói csoportok, valamint ipari szereplők is együttműködnek, és amelyek a jövő generációi számára mintaotthonként szolgálnak.

A pécsiek megújuló energiahordozókra alapozott és a fenntarthatóságot szem előtt tartva megtervezett, különleges megoldásokat felvonultató, többfunkciós lakóházának tervezőcsapata 17 másikkal mérkőzik meg a németországi Wuppertalban június elején a Solar Decathlon Europe-on. Az eseményen a Pécsen előépített, majd szétszerelt, darabokban kamionokkal elszállított házat két hét alatt kell ismét megépíteniük.

A pécsiek épületüket a városban maradó, egyetemet végzett fiatalok számára tervezték, annak északi homlokzatán a káros anyagokat megkötő zöldfelület, a déli oldalon pedig egy – a napenergiát, a passzív energiát hasznosító – naptér helyezkedik majd el. A ház ökológiai szempontból plusz energiás lesz, azaz emissziója negatív. A csapat célul tűzte ki, hogy ez ne csak az épület üzemeltetésére legyen érvényes, hanem az egész életciklusra, amibe az építkezés is beletartozik.

A versenyépületet az előzsűri beválasztotta azon nyolc projekt közé, amelyek a Solar Decathlon versenyt követően még három évig aktív részesei lesznek a „Wuppertal-i Fenntarhatósági Mintapark” bemutató tereinek, a „Solar Living Lab-nek” – jelezték a sajtóanyagban.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában