Rezsi Konferencia

2022.03.01. 14:25

Szijjártó: a háború tovább súlyosbíthatja az energiaellátási válságot Európában (videó)

Az energiaellátás biztonsága rendkívül komoly kihívásokkal nézett szembe már eddig is Európában, és a helyzetet az ukrajnai háború tovább súlyosbíthatja – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a budapesti Rezsi Konferencián hangsúlyozta, hogy a kormány szeretné, ha minél előbb béke lenne, egyúttal pedig mindent megtesz azért, hogy hazánk biztonságban legyen, és ne sodródjon bele a háborús konfliktusba.

Kiemelte, hogy a közvetlen szörnyűségeken túl is komoly kihívásokat jelent a helyzet, ilyen egyebek mellett az energiaellátás kérdése is. Aláhúzta, hogy ha nincsenek energiahordozók, akkor nincs fűtés, akkor nem működik a gazdaság, és veszélybe kerülnek a munkahelyek. Ez pedig szavai szerint „nem magyar ügy, hanem nagyon súlyos európai kihívás”.

Rámutatott, hogy Európa a gázfogyasztásának több mint 80 százalékát importból fedezi, amelynek a fele Oroszországból érkezik, ráadásul a kontinens gáztározóinak feltöltöttségi szintje nem éri el a 30 százalékot, miközben a gáz ára jelenleg hatszorosa a másfél évvel ezelőttinek.

Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy az Európai Unió eddig nem rendelt el olyan szankciókat, amelyek potenciálisan veszélybe sodornák az energiaellátást.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a kormány támogatta az EU szankcióit. És úgy fogalmazott, hogy „vannak notórius hazudozók nemcsak a magyar, hanem az európai politikában is, és az egyiket Donald Tusknak hívják”, aki előző héten azt állította, hogy Magyarország megvétózta Oroszország kizárását a SWIFT-rendszerből, ami nem igaz.

Az Oroszország által indított katonai műveleteket elítéljük, Ukrajna mellett kifejezzük a szolidaritásunkat, kiállunk Ukrajna területi intergritása és szuverenitása mellett, és az európai egység fenntartását kulcskérdésnek tartjuk

– jelentette ki.

Hangsúlyozta továbbá: lett volna lehetőség arra, hogy Európa sokkal biztonságosabb energiaellátási térképet állítson fel, azonban elmaradt számos infrastruktúra-beruházás, nem nyitottak új forrásokat.

A miniszter ezután fontos feladatnak nevezte az energiaellátás biztonságának megteremtését és a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzését. Ehhez szerinte infrastruktúra-fejlesztésekre van szükség Közép-Európában és Délkelet-Európában, hogy lehetségessé váljon új források bevonása, illetve növelni kell a megújuló energiaforrások arányát.

Kijelentette, hogy a helyzet biztató, miután Magyarország a házi feladata jelentős részét már elvégezte. Erre példaként hozta fel, hogy a hétből hat szomszédos állammal gázösszeköttetés jött létre, és hamarosan minddel meglesz a magas feszültségű áramvezetékek összekötése is. Emellett a kormány hozzájárult a horvátországi LNG-terminál létrejöttéhez, és előrehaladott tárgyalásokat folytat Azerbajdzsánnal újabb források bevonásáról. Valamint hasonló egyeztetések zajlanak Egyiptommal és Izraellel is.

Beszélt végül a napenergia-beruházások felgyorsításáról is, ami ráadásul a klímavédelmi célok elérését is nagyban segíti.

Azt tudom ígérni, hogy ahogy minden egyes kihívás során eddig is, most is a magyar emberek és Magyarország biztonságának megőrzése lesz az első számú feladatunk, és most is sikerrel fogunk járni

– fogalmazott.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Századvég által szervezett Rezsi Konferencia című rendezvényen a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián 2022. március 1-jén. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában