Célok

2022.01.17. 19:15

Egy felmérés szerint az szja-visszatérítést leginkább adósságtörlesztésre költik a családok

Második helyen a lakhatási körülmények javítása, harmadik helyen pedig a megtakarítási és öngondoskodási célok szerepelnek.

Az szja-visszatérítés összegét a családok legnagyobb része tartozásai csökkentésére használja majd fel, miközben második helyen a lakhatási körülmények javítása, harmadik helyen pedig a megtakarítási és öngondoskodási célok szerepelnek - tájékoztatta az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb felmérése eredményéről az MTI-t hétfőn.

 

A közleményben kiemelték: a 18 és 39 év közöttiek 27 százaléka jelölte meg elsődleges célként a hitelek törlesztését, miközben a 40 és 59 év közöttiek körében ugyanez az arány 19 százalék, 60 és 65 év között pedig csupán öt százalék volt.

 

A fiatalabb válaszadók körében a bizonytalanok aránya is magasabb volt: a 18 és 39 év közöttiek 16 százaléka nem tudja még, mire költi majd a hamarosan megérkező összeget; a két idősebb korosztály esetében ez az arány 10 százalék vagy az alatti volt.

 

A felmérés szerint a férfiak valamivel nagyobb arányban költik majd az összeget fogyasztási célú kiadásokra - szórakoztató és elektronikai eszközökre, utazásra - és lakhatással kapcsolatos költségekre, ezzel szemben a nők közül többen áldoznak majd önmaguk képzésére.

 

Az öngondoskodásban a férfiak a nyugdíjpénztári megtakarításaikat, a nők az egészségpénztárit növelik majd nagyobb arányban a visszajáró adóból - jelezte az ÖPOSZ.

 

Nagy Csaba, a szövetség elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a hirtelen költekezések helyett tanácsos inkább a nyugdíjpénztári vagy egészségpénztári megtakarításokat növelni a visszajáró adóból. Hozzátette: a befizetések után ugyanis az ügyfelek nemcsak hozamot realizálhatnak a jövőben, hanem ezekre az összegekre ismételten járhat adó-visszatérítés is. Maximum 750 ezer forint pénztári befizetésig az állam 20 százalékot, legfeljebb 150 ezer forintot jóváír a pénztártag számláján az adózó által befizetett személyi jövedelemadóból.

 

A kormány korábbi döntése alapján a 2021-es személyi jövedelemadó a 2020. decemberi átlagbér mértékéig visszajár azon gyerekesek számára, akik tavaly legalább egy napig jogosultak voltak családi kedvezményre - emlékeztettek a közleményben. Egy adózó legfeljebb 809 ezer forintot kaphat vissza, kétkeresős családok esetében a teljes visszajáró összeg meghaladhatja az 1,6 millió forintot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában