Vadászati világkiállítás

2021.10.12. 15:56

Jótékonyan hat az élővilágra a vadgazdálkodás

A korszerű vadgazdálkodás jótékonyan hat az élővilágra, választ ad a természeti erőforrások számos problémájára – mondta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója kedden, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás konferenciáján.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Heltai Miklós tévedésnek tartja a vadászat és a környezetvédelem szembeállítását, és több félreértés ellen felszólalt.

Hangsúlyozta, hogy

az ember sosem élt békében a ragadozó nagyvadakkal, és olykor nemcsak a saját védelmére, hanem más fajok fennmaradása érdekében is meg kell őket fékezni.

Ki kell mondani azt is, hogy egyes állatok kártékonyak, és akinek veszteséget okoztak, azt nem vigasztalja, hogy a tankönyvek szerint ennek is helye van a természet rendjében – fogalmazott.

A vadászokra – mint mondta – kettős elvárás nehezedik, hiszen állatok megöléséért és túlszaporodásáért egyszerre hibáztatják őket.

Heltai Miklós úgy véli, hogy

a vadászatot a vadgazdálkodás eszközének kell tekinteni, amely megakadályozza az inváziós állatfajok terjeszkedését, megfékezi az állatok között terjedő járványokat, a vadkárokat, az orvvadászatot, az illegális állatkereskedelmet, tehát hozzájárul a környezet védelméhez.

A vadászati turizmus ezen felül jelentős idegenforgalmi bevételeket is eredményez, így a vadgazdálkodás egyúttal szolgáltató is – tette hozzá.

Összegzése szerint a korszerű vadgazdálkodás választ ad társadalmi kihívásokra, tudományos alapokon áll, felhasználja a vadbiológia kutatási eredményeit, ellenőrizhető, tudatos tervezési rendszer áll mögötte.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor a vadászat hagyományait és értékeit is továbbadhatja a jövő nemzedékek számára

– mondta Heltai Miklós.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában