Járvány

2021.09.14. 12:40

Vámos György: a hitelmoratórium meghosszabbítása a fogyasztást is segíti

Nagyon jelentős szerepe van a hitelmoratóriumnak abban, hogy 2020 tavaszától a lakosság érintett részének megélhetése, napi fogyasztása a boltokban vagy a különféle szolgáltatások igénybevétele nem szenvedett súlyos veszteségeket – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a moratórium újabb meghosszabbítását kommentálva.

Budapest, 2021. szeptember 4. Barackfajtákat néz egy vásárló a Bosnyák téri piac egyik árusánál egy szombati napon. A Bosnyák téri piacot 1911. június 19-én nyitották meg és 1962-ben adták át a vásárcsarnokot. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

A kormány friss döntése, az október végéig történő meghosszabbítás nagyobb mozgásteret ad azoknak, akiknek kölcsönszerződésük van valamelyik banknál, hogy felkészüljenek a törlesztések visszavezetésére a családi költségvetésben – mondta. Úgy fogalmazott: a hosszabbítás az érintetteknek még jelentősebb segítség lehet.

Vámos György elmondta: a háztartások fogyasztási célú kiadása évente 24 ezermilliárd forintot tesz ki, ennek része a kiskereskedelmi költekezés is, amely évente 13 ezermilliárd forint.

„A hitelmoratóriummal eddig mintegy ezermilliárd forint körüli összeggel tehermentesítették a családokat, ennyit nem kellett törleszteniük a bankok ügyfeleinek. Ennek az összegnek a nagyobb része megjelent a boltokban”

– folytatta a főtitkár.

Igaz ugyan, hogy tavaly 0,4 százalékkal kisebb forgalmat bonyolítottak az üzletek 2019-hez képest, de idén, az első hét hónapban ezt már 2,1 százalékkal meghaladták. A főtitkár szerint ez jelentős részben köszönhető a moratóriumnak, hiszen azokat is a fogyasztásban tartotta, akik a leginkább rászorultak, mivel hitelhez folyamodtak korábban, hogy lakást vegyenek vagy fogyasztási javakhoz jussanak. Az élelmiszer-kiadásokra biztos, hogy jelentős rész ment el a zsebben maradt többletből, de más szolgáltatásoknál is jelentős növekedést mutatnak az adatok. Így például nyáron az utazások területén ugrottak meg a készpénzes költések is, miközben itt a Szép-kártya ösztönzése is számottevő – jegyezte meg.

„Mindent mérlegre téve azzal számolunk, hogy idén a vírus előtti 2019-es év teljesítményét is meghaladja a kiskereskedelem teljes éves forgalma, amiből tíz hónapig a moratórium is kiveszi a részét. A növekedés 2-3 százalékos lehet” – közölte Vámos György.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában