Ország-világ

2021.06.25. 15:18

15 százalékkal emelkednek a bérek a közszolgáltató vállalatoknál

A kormány 3 éves bérmegállapodást ír alá, amely lehetővé teszi, hogy az állami közszolgáltató vállalatoknál 15 százalékkal emelkedjenek a bérek 2021-2023-ban összesen 152 milliárd forintból – mondta Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Kiemelte: a megállapodás aláírásával és a munkahelyek megőrzésével a kormány elismeri az állami vállalatoknál – Nemzeti Vízművek, a NÚSZ, MÁV-Volán csoport, GYSEV, Magyar Posta – dolgozók elmúlt másfél évi áldozatos munkáját.

A vasúti dolgozók fizetése 2016 és 2023 között összességében 70 százalékkal emelkedik – jegyezte meg a miniszter. Az állami tulajdonú közszolgáltató vállalatoknál az átlag bruttó alapbérek 11 év alatt megkétszereződtek; az évtized második felétől a fizetések az infláció felett nőttek akár 5-15 százalékkal – mutatott rá. Mager Andrea úgy fogalmazott, hogy

a jelenlegi kormány nagy hangsúlyt fektet a bérfelzárkóztatásra, a munkavállalók pártján áll,

az elmúlt 10 évben megőrizte a munkabékét és biztos jövőképet nyújtott az alkalmazottaknak. Hozzáfűzte: mindez éles ellentétben van a 2010 előtti kabinet hozzáállásával, amely szerinte hibás politikájának árát a dolgozókkal fizettette meg.

A miniszter arról is beszélt, hogy a járvány első hullámát követően kialakított akciótervben

a kormány azt vállalta, hogy megőrzi a munkahelyeket és a megszűnő munkahelyek helyett újakat hoz létre.

Ma ugyanúgy 4,5 millió ember dolgozik az országban, mint a járvány kezdetén – mutatott rá.

Homolya Róbertet, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Stratosz elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy „nagyon jó, az ágazatot a helyén kezelő megállapodást sikerült kötni”. A magyar kormánytól kapott mandátum erre a fél évre 5 százalékos bérfejlesztést irányoz elő, amit jövőre és 2023-ban is egy-egy 5 százalékos emelés követ – ismertette.

A MÁV-nál ettől eltérve idén 200 ezer forintot kifizetnek mind az 55 ezer munkavállalónak, jövőre 10 százalékkal, azt követően pedig 5 százalékkal emelik a béreket – tájékoztatott.

Az elnök-vezérigazgató valamennyi stratégiai közszolgáltató nevében köszönetet mondott azért, hogy a kormány a vállalatok mellé állt a járvány idején. Elmondása szerint a MÁV-Volán-csoportnál a korlátozások miatt a veszteség elérte a 60 milliárd forintot 2020-ban, amelyet a tulajdonos a cég rendelkezésére bocsátott, így nem kellett rendkívüli intézkedéseket hozni.

A sajtótájékoztatón Mager Andrea, Homolya Róbert és a szakszervezeti vezetők – Mészáros Melinda, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke – aláírták a bérmegállapodást; a többi vállalatnál erre később kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában