infografikával

2021.01.18. 15:38

Az állam pótolja az önkormányzatoknál kieső iparűzésiadó-bevételt

Országszerte 3100 felett van az érintett önkormányzatok száma. A kompenzáció két részletben érkezik.

20190930 TAB A középiskola történetének legnagyobb fejlesztése valósult meg a tabi Kaposvári Szakképzési Centrum Rudnay Gyula középiskolájában. Fotó: Németh András NA Somogyi Hírlap A képen: Schmidt Jenő, Tab polgármestere

Forrás: Somogyi Hírlap

Fotó: Németh András

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében a 25 ezer fő alatti települések a kieső iparűzési adónak megfelelő mértékű támogatást kaphatnának – írja a Világgazdaság.

Az indoklás szerint

ez a kiesés jelentős hiányt okoz a települési önkormányzatoknak, amelyekre a járványhelyzet miatt még több feladat és hozzá kapcsolódó kiadás hárul.

Mint emlékezetes, a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját idén a felére csökkentette a kormány arra hivatkozva, hogy a kkv-k foglalkoztatják a legtöbb dolgozót, és a járvány idején a kisvállalkozások a legsérülékenyebbek.

Ez a döntés az önkormányzatok körében enyhén szólva sem aratott osztatlan sikert.

A nagyjából 150 milliárd forintnyi bevételkiesést azonban a települések zöménél a központi költségvetés terhére kompenzálja az állam,

ahogyan erről már korábban is szó esett. A kormányrendelet szerint a 25 ezer fő alatti települések a kieső iparűzési adónak megfelelő mértékű támogatást kaphatnak. A kormányrendeletben foglaltak szerint a jogosult települési önkormányzatoknak a támogatást két egyenlő összegben folyósítják majd a központi költségvetésből, az első felét legkésőbb idén júniusban, a másik felét pedig októberben.

Ez az intézkedés több mint 3100 települést érint, hiszen alig 70 város lélekszáma haladja meg a 25 ezret

– mondta a Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

A támogatás azonban nem automatikus, azt az önkormányzatoknak igényelniük kell.

A helyi iparűzési adó bevallásának március 15. a határideje, és ebből az önkormányzatok általában május–júniusban kapják meg a bevételt. Idén viszont a szokásos időben csak annak a felét, a kieső rész után igényelt támogatás 50 százalékát kaphatják meg az első fél év végéig, a támogatás másik fele pedig októberig kerül az önkormányzatok számlájára.

A TÖOSZ elnöke szerint emiatt

nagyjából 300-400 településnek lehet likviditási problémája,

amit folyószámlahitellel hidalhat át, vagy pedig a Belügyminisztériumhoz fordulhat támogatásért. Az előbbi nem kormányengedély-köteles, viszont elég költséges – jegyezte meg.

Schmidt Jenő szerint a helyi iparűzési adó csökkentésénél érdemes lett volna az önkormányzatok adóerő-képességét is megvizsgálni. Úgy véli, a fennmaradó hetven 25 ezer főnél népesebb város vélhetően kaphat majd egyéni támogatást, de csak abban az esetben, ha az elsődleges kötelező feladatok ellátását forráshiány miatt nem tudja teljesíteni.

Borítókép: arcív fotón Schmidt Jenő a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában