Járvány

2020.05.12. 17:04

Milliárdok jutnak a kis- és középvállalkozásoknak

Az Orbán-terv második szakaszában bejelentett 5 program közül az egyik a vállalatok finanszírozására fókuszál, kamat- és garanciatámogatott hitelek formájában 2000 milliárd forintos keretösszeggel.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank átfogó intézkedéseket hozott, ezek a lépések együttesen 3000 milliárd forint összegű forrást biztosítanak a gazdasági szereplőknek, amely eléri a magyar GDP 6 százalékát.

A Nemzeti Bank többek között elindította a Növekedési Hitelprogram Hajrát (NHP Hajrá), amely biztosítja a kkv-szektor számára szükséges forrásokat. Az NHP Hajrá keretösszege 1500 milliárd forint.

Az NHP az elmúlt 7 évben közel 50 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás számára biztosított kedvező és kiszámítható kamatozású forrást, ezáltal kiemelkedő szerepet játszott a kkv-szektor hitelezésének beindításában és felfuttatásában.

Az új konstrukció legfontosabb paraméterei, így a kamat mértéke (legfeljebb 2,5 százalék) és a lebonyolítás módja tekintetében megegyezik az NHP korábbi szakaszaival és a megszűnő NHP Fix konstrukcióval.

A program keretében továbbra is igényelhető beruházási hitel – ideértve a lízinget is -, azonban a felhasználási kör kibővült a korábbiakhoz képest (használt tárgyi eszköz beszerzése, korszerűsítés, fejlesztés, munkabér finanszírozása, hitelkiváltás, forgóeszköz-finanszírozás, cégvásárlás finanszírozása).

Emellett a maximális futamidő 20 évben történő meghatározása az elhúzódó és lassabban megtérülő beruházások finanszírozását is lehetővé teszi. Tekintettel a beruházások esetlegesen hosszabbra nyúló kivitelezési idejére, a hitelek lehívására a szerződéskötést követő 3 éven belül van lehetőség, ami további könnyítést jelent az NHP korábbi szakaszaihoz képest.

A minimális hitelösszeg 1 millió forintra csökkent, így a mikrovállalkozások forráshoz jutásában továbbra is fontos szerepet tölthet be a program. Míg a 20 milliárd forintban megállapított maximális hitelösszeg a kkv-szektor nagyobb szereplőinek jelenthet segítséget.

Annak érdekében, hogy az ügyfelek minél hamarabb forráshoz jussanak, a pénzügyi intézményeknek a hitelbírálati döntést az ehhez szükséges információk rendelkezésre állását követő két héten belül kell meghozniuk. A vállalkozásoknak egyszerre több bankot is érdemes megkeresniük hiteligényükkel, hogy minél gyorsabban, minél alacsonyabb kamat és minél kedvezőbb feltételek mellett jussanak forráshoz.

Ezek is érdekelhetik