Felmérés

2020.04.12. 18:23

Idén már a teljes cafeteria-juttatás jó részét a SZÉP-kártya teszi ki

Noha a munkáltatók többsége az idén is megtartotta a tavaly kínált cafeteria-elemek zömét, adóelőnye miatt a SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát – derül ki a BDO Magyarország adataiból.

A könyvvizsgáló és tanácsadó cég közleménye szerint a felmérés közel ezer munkavállaló idei választásait összegzi, ők valamennyien a BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok alkalmazottai. Bár az adatok országos szinten nem tekinthetők reprezentatívnak, a BDO szerint a felmérésből számos fontos következtetés leszűrhető.

A mintában szereplő cégeknél az átlagos havi cafeteria-juttatás idén 30 ezer 310 forint, ami éves szinten közel 364 ezer forintot tesz ki.

A SZÉP-kártya részesedése a cafeteria-juttatások összértékén belül elérte a 68 százalékot, míg 2018-ban csupán 38, tavaly pedig 54 százalék volt. Az idén is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb 38 százalékkal, míg a szálláshely 23, a szabadidő alszámla 7 százalékos részarányt képvisel.

A SZÉP-kártya térhódítása a tanácsadó cég szerint nem meglepő annak ismeretében, hogy egyedül ez a juttatási forma tarthatta meg kedvezményes adózását a legnépszerűbb cafeteria-elemek közül 2019 óta (jelenleg 15 százalék szja és 17,5 százalék szociális hozzájárulás terheli). Emiatt tudott idén a munkabérrel azonos mértékben adóztatott pénzkifizetés rovására is növekedni – írják.

A pénzkifizetés a visszaesés ellenére továbbra is a teljes cafeteria-érték 28 százalékát képviseli (2019-ben 40 százalék volt a részesedése).

Ennek a népszerűségnek az az oka, hogy az alacsonyabb keresetű munkavállalók az üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal elkölthető elemeket preferálják, akár alacsonyabb összegű juttatás formájában is.

Noha a pénzkifizetés adózása immár nem tér el a munkabérétől, a cégek mindegyike fenntartotta ezt a lehetőséget, sőt, egy részük a többlet adóteher egy részét vagy egészét is átvállalta. Ennek több oka is van: a béren kívüli juttatások motivációs hatása jóval hosszabb ideig érvényesül, mint egy hasonló mértékű béremelésé, másrészt az alapbérbe épített juttatás megemelte volna egy sor bérhez kötődő juttatásnak, például a túlóradíjnak az összegét is mutat rá a BDO.

Az idei évre szóló cafeteria-juttatások fennmaradó 4 százalékát önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári befizetésekre (együttesen 2,8 százalék), helyi közlekedési bérletek térítésére (1,1 százalék), bölcsődei-óvodai költségtérítésre (0,6 százalék), ajándékkártyára (0,2 százalék), illetve kulturális szolgáltatásra és sportrendezvény-belépőre (együttesen 0,3 százalék) fordították.

A korábbi sokszínű cafeteria-paletta mára egyértelműen a SZÉP-kártyára és a pénzkifizetésre redukálódott magyarázza Nagy Petra, a BDO Magyarország cafeteria és relokációs munkatársa. Ennek ellenére a vállalatok többsége továbbra sem tervezi cafeteria-rendszerének átalakítását, racionalizálását, amivel azt kívánják üzenni munkavállalóik felé, hogy ezentúl sem korlátozzák választási lehetőségeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában