a lehetőségek kihasználása

2019.05.13. 09:23

Több mint tízmillió embert lát el a magyar élelmiszergazdaság

Jelenleg több mint tízmillió embert lát el a magyar élelmiszergazdaság, de technológiai és egyéb fejlesztésekkel akár húszmillió embernek is tudna megbízható, egészséges élelmiszert adni – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke.

Magyarország csak akkor tud a mezőgazdasági és élelmiszeripari versenybe beszállni, ha alkalmazza a digitalizáció és az automatizáció lehetőségeit és ha fejlődik a szektorban dolgozók együttműködése – mondta el Éder Tamás hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Az elmúlt öt évben jellemzővé vált a munkaerőhiány a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is, ezért a szektorban dolgozók keresik az automatizálás lehetőségeit – közölte.

Hangsúlyozta, jó technológiai fejlesztésekkel, állami támogatásokkal, nagyobb piaci súlyú termelői szervezetek részvételével, a feldolgozók és termők közötti integráció erősítésével érdemi fejlődés előtt áll az ország.

Az alelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte, a legfontosabb feladatnak a termelők és feldolgozók közötti tartós, szerződésen alapuló együttműködését tartja. Ennek azonban egyik gátja a 27 százalékos áfa, egy másik pedig, hogy a termelők csak kényszer hatására működnek együtt másokkal – vélekedett Éder Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában