Kamatdöntés

2017.11.21. 16:27

Két nemkonvencionális eszközt vezet be a jegybank

A monetáris tanács két nemkonvencionális eszköz januári bevezetéséről döntött, amelyek a monetáris politikai eszköztár szerves részét képezik – olvasható a testület közleményében, amelyet az alapkamatot változatlanul 0,9 százalékon hagyó keddi ülést követően adott ki.

A közlemény szerint a monetáris tanács fontosnak tartja, hogy a laza monetáris kondíciók a hozamgörbének nemcsak a rövid, hanem hosszabb szakaszán is érvényesüljenek, indoklásuk szerint ezért döntöttek az új eszközök bevezetéséről, amelyek segítik a hosszú kamatfixálású hitelek arányának növekedését.

Az egyik eszköz a feltétel nélküli, 5 és 10 éves futamidejű kamatcsere-eszköz (IRS), amelynek 2018 első negyedévére vonatkozó keretösszegét 300 milliárd forintban határozták meg.

Az IRS-eszközt a partnerbankok január elejétől rendszeres tendereken érhetik el.

A másik eszköz a Magyar Nemzeti Bank célzott programja, amelynek keretében 3 éves vagy annál hosszabb futamidejű jelzálogleveleket vásárol.

A programok operatív részleteire vonatkozó döntését az MNB 2017 decemberében hozza meg – szögezték le. A piaci elemzők az elmúlt hetek kommunikációja alapján számítottak újabb lazító lépésekre nem konvencionális eszközökkel.

A monetáris tanács megítélése szerint a magyar gazdaságban vannak még kihasználatlan kapacitások, de ezek a kibocsátás dinamikus növekedésével fokozatosan megszűnnek.

A közleményben megismételték: az inflációs cél fenntartható elérése 2019 közepére várható. A tanács úgy látja, hogy ehhez az alapkamat és a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges.

Arra is kitérnek, hogy a tanács kiemelt figyelemmel kíséri a monetáris kondíciók alakulását, a kibővített eszköztár alkalmazásával biztosítja a laza monetáris kondíciók tartós fennmaradását.

A monetáris tanács továbbra sem lát a bérek oldaláról érdemi inflációs hatást, annak ellenére, hogy a hazai foglalkoztatás bővül, feszes a munkaerőpiac, nőttek a bérek, a minimálbér és a garantált bérminimum, aminek költségnövelő hatását ellensúlyozza az munkáltatói járulék csökkentés és a vállalati nyereségadókulcs mérséklése – olvasható a közleményben.

Az árszínvonal emelkedését a tanács szerint a mérsékelt importált infláció és a historikusan alacsony inflációs várakozások mellett a jövő évre bejelentett áfakulcs-csökkentések is lassítják.

A monetáris tanács 2017-ben 3,6 százalékos, a következő években stabilan 3-4 százalék közötti éves növekedésre számít, amit a belső kereslet általános erősödése, az építőipari termelés dinamikus növekedése, a szolgáltató szektor teljesítményének bővülése, a költségvetés, illetve az EU-s források beruházásokat élénkítő hatása és az MNB programjai is támogatnak.

Az előző kamatdöntés óta eltelt időszakban a nemzetközi pénzpiaci hangulat összességében kedvező volt, s a kelet-közép-európai régióval kapcsolatos befektetői megítélés is pozitív maradt – állapította meg a monetáris tanács.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában