nem semmi

2020.12.08. 15:08

Forradalmi újítás! A luxusfeleség maszkja a legbiztonságosabb a koronavírussal szemben

Jól lefedi az arcot, kimondottan bőrbarát, és 24 órán keresztül hordható a vadonatúj magyar fejlesztésű maszk, ami a világon egyedül hitelesített vírusszűrővel rendelkezik.

Forrás: Csősz Boglárka / Instagram / Ripost

Az erősen fertőzött környezetben is közel 100 százalékos védelmet biztosító álarc kifejlesztésében nagy részt vállalt Csősz Boglárka és formatervező testvére, Botond. Az újítás forradalmasítja a maszkpiacot, nemcsak megnyugtató biztonságot adó védelmével, hanem azzal is, hogy ezt a legkönnyebb fertőtleníteni – írja a Ripost.

Először csak a család védelme miatt kezdett el Csősz Boglárka és testvére megnyugtató biztonságot nyújtó maszk fejlesztésén dolgozni.

Miután a vírus első hullámában nem jutottak álarchoz, és a külföldről rendeltek nem érkeztek meg, úgy döntöttek, inkább csinálnak saját maguknak. Akkor még nem gondolták, hogy ebből vállalkozás lesz, most pedig már elindult a sorozatgyártás, nemsokára világszerte tudnak szállítani.

 

Amikor berobbant a vírus, én még rendszeresen forgattam, sokat ingáztam Budapest és Isztambul között – mesélte a Törökországban élő színésznő.

A családom nagyon féltett, bevallom, bennem is volt félsz, keresni kezdtük a maszkokat, de nem találtunk, ekkor kezdtünk el formatervező testvéremmel gondolkozni, mit lehetne tenni. Botond megálmodta az első darabokat, de akkor még tényleg csak saját célra. Aztán, amikor láttuk, hogy a fellelhető 3D-s modellek nem fekszenek fel rendesen az arcra, ő megalkotott egy új formát, amit mindenki kényelmesnek talált.

Aztán az is kiderült, hogy a megvásárolható álarcok nincsenek vírusra tesztelve, így jött a második innováció, az orvosi részecskeszűrő, ami egyedül a világon csak a cégünk által fejlesztett darabokban található meg.

Ezek teszteléséhez vásároltunk egy részecskemérő berendezést, amely a levegőben szálló részecskék mérésére alkalmas. A kész termékeket eljuttattuk orvosokhoz is, az ő véleményük is fontos volt – mondta Bogi.

Fröccsöntéssel készülnek a maszktestek, vannak szimpla és duplaszűrős darabok is. Bogi nagyon büszke arra, hogy egy magyar export termék fejlesztésében vehetett részt.

Hiába Törökországban élek, nekem mindig nagyon fontos, hogy magyar vagyok, ezért ez most nekem dupla boldogság

– folytatta a Feleségek luxuskivitelben sztárja.

Jó érzés, hogy a termékkel hozzájárulok az emberek védelméhez, szeretek tenni másokért. És ezek a maszkok tényleg még erősen fertőzött környezetben is közel száz százalékos védelmet nyújtanak. A dupla szűrősöket légzési nehézséggel küzdőknek, például asztmásoknak is ajánljuk, és orvosoknak, akiknek egész nap hordaniuk kell a maszkot. Hatalmas előnye, hogy nagyon magas fokon, akár forralásban is lehet tisztítani és bírja a piacon kapható fertőtlenítőszereket is, a szűrője aktív, 24 órán keresztül biztosítja a maximális védelmet, utána cserélni kell. Én sokat utazom, és volt, hogy a reptéren akartam fertőtleníteni, amire megfelel a szappanos víz is – mesélte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában