2024.09.19. 11:30
Szenzációs orvosi beavatkozással mentették meg egy kislány életét a Heim Pál Gyermekkórházban
A 9 éves kislány magas lázzal és zavartan került a sürgősségi osztályra. Egy pécsi professzor mentette meg az életét.
Egy Pécsi professzor, Tóth Miklós és csapata mentette meg a kislány életét
Forrás: Shutterstock
Fotó: Roman Fenton
A bravúros beavatkozásról a közösségi oldalán számolt be a Heim Pál Gyermekkórház.
Péntek délután, nem ügyeleti napunkon egy súlyos állapotú, 9 éves kislány került a Sürgősségi Osztályunkra. Rögtön látható volt, hogy kritikus az állapota
– írták.
Azonnali radiológiai vizsgálat történt, amely többszörös tályogképződést állapított meg a koponyaalapon, az élet fenntartásához nélkülözhetetlen területek közvetlen közelében (a nagy fejverőér és a központi vénás fonat mellett), valamint az oldalsó garati régióban.
A gyermek állapota egyre rosszabbra fordult, a láz mellett a tudata is kezdett zavarttá válni, egyértelmű volt, hogy gyors beavatkozásra van szükség.
Idegsebészeti és koponyaalapi sebészetben jártas szakemberekkel történt telefonos konzultáció, amelyet követően a sebészileg könnyebben elérhető, garati része a tályognak feltárásra került abban a reményben, hogy a genny utat talál magának a koponyaalapól, a megkezdett antibiotikumos kezelés pedig gyógyítja a sebészileg rendkívül nehezen elérhető koponyaalapi és agyi területeket.
A sürgősségi osztály ügyeletes orvosai próbáltak a műtét elvégzésére képes kollégát találni, sokan azonban a klinikától távol, külföldön vagy vidéken tartózkodtak. Tóth Miklós, a Pécsi Tudományegyetem PTE Klinikai Központjának Fül-Orr-Gégészeti- és Fej-Nyaksebészeti Klinika Oldalsó koponyaalapi-sebészeti munkacsoportjának vezetője az esetről értesülve csapatával együtt azonnal a budapesti gyermekklinikára utazott.
A szakemberek többórás sürgősségi műtéttel megmentették a kislány életét.
A műtét nem volt kockázatmentes, de sikerült. Életet mentett, de nagy ára volt: a tályog területét, ami a gennyesedés gócpontja volt, csak a hallás feláldozásával lehetett megközelíteni. Már a műtétet követően is sokat javult a kislány idegrendszeri állapota
– írta a gyermekkórház, de ezzel még nincs vége, fél év múlva újabb műtéttel csontvezetéses implantáció segítségével próbálják meg orvosaik az adott oldalon visszaadni a kislány hallását.
Azonnali kollegiális segítségük, a bravúros műtét, valamint tudásuk, amivel visszaadták egy kislány életét, gyönyörű példája az orvosi hivatástudat, a professzionális szakmai tudás és az országos központok közös együttműködésének, amellyel minden gyermek életéért naponta küzdünk
– írták.
Bulvár-celeb
- Úgy vesén rúgták a meccsen a fiatal magyar focistát, hogy életmentő műtétre volt szüksége
- Intim titkokat árult el Megyeri Csilla és szerelme
- A gyönyörű olimpikon kitette, amit kell: nem lehet máshová nézni, csak a kebleire
- Megszólalt a zsűri Oláh Ibolya kirohanása után
- Havlíčkova Borova: egy város, amit a neves szülöttéről neveztek el